– Anya, sokat főzzél, hogy Apának is jusson! – mondja egyik nap Ábel, amikor egy hétköznap otthon maradtunk a gyerekekkel.
– De kicsim, Apa ma nem ebédel velünk, a dolgozójában eszik – válaszolom erre.
Ez azonban nem régóta van így, hiszen a gyerekek apukája mostanában váltott csak munkát, és azóta van sokkal kevesebbet otthon.
– De miért eszik a dolgozóban? – folytatja Ábel.
– Mert reggeltől estig ott van, és közben éhes lesz.
– Akkor reggelizzen olyan sokat, hogy estig ne legyen éhes!!! – mondja mérgesen.
– De kincsem, ha annyit enne reggel, akkor megfájdulna a hasa. Az a jó, ha inkább sokszor eszünk kevesebbet.
Ábel elhallgat. Közben eszembe jut, hogy vajon mennyire érdekelhetik egy háromévest a helyes táplálkozási szokások… És akkor végre leesik a tantusz: tényleg az a fontos Ábelnek, hogy Apa mennyit eszik reggelire? Nyilván nem.
– Szeretnéd, ha Apa is velünk ebédelhetne? – kérdezem.
– Igen.
– Hiányzik Apa?
– Igen. Mert nagyon szeretem…
Ha nem csak arra reagálok, amit mond, hanem meghallom a mögöttes szükségleteit is, új dimenziót nyithatok a kettőnk kapcsolatában…
