Ó, azok a fránya elvárások! Gyereket kellene már szülnöd, szoptatnod kellene, a levegőre pedig mégiscsak muszáj kivinni, de azért el kéne végezni a házimunkát is. Még kelni kell hozzá éjjelente, de másnap is kipihenten kéne azért érkezni a munkába, hiszen valahogy a családot is muszáj eltartani. A gyereknek pedig meg kellene írnia a leckéjét, illene, hogy köszönjön a szomszéd néninek, és nem lenne szabad ennyit tévéznie, ami szintén mind a te felelősséged, igaz? Így kellene nevelned, úgy kellene nevelned, különben milyen felnőtt lesz majd belőle és az is a te lelkeden fog száradni.

Hát nem. Mi vagyok én, hogy állandóan a “kell”-ek között vergődjek? Miközben lassan már azt sem tudom, ki vagyok, kezdem elveszíteni a kapcsolatot önmagammal és azzal, ami igazán fontos nekem. Nem. Ezentúl nem lesz több “kell”, “kellene”, “illene”, “muszáj”, “nem szabad”. Átveszem az irányítást.

Úgy döntök, hogy kiviszem a levegőre, mert szerintem ettől egészségesebb lesz. Úgy döntök, hogy elvégzem a házimunkát, mert szeretem a saját főztömet enni, tiszta ruhában járni, tiszta lakásban élni. Úgy döntök, hogy felkelek hozzá éjjelente, mert szeretném, ha tudná, hogy mindig mellette vagyok, amikor hív. Úgy döntök, hogy kipihenten megyek dolgozni, mert fontos nekem az az anyagi biztonság, amit a munkámtól kapok. Úgy döntök, hogy így és így fogom nevelni, mert ez a személyes meggyőződésem és én ezt tudom hitelesen képviselni.

Úgy döntök, hogy most akkor is kiviszem a levegőre, ha emiatt nem marad időm takarítani. Úgy döntök, hogy most akkor is takarítok, ha emiatt ma kevesebbet leszünk levegőn. Úgy döntök, hogy éjjel felkelek hozzá, akkor is, ha másnap álmos leszek. Úgy döntök, hogy ma éjjel alszom, és ezért nem kelek fel hozzá, inkább eleve magam mellett altatom.

Persze nem mindegy, hogy döntök. De legalább ennyire fontos, hogy bárhogy is döntök, az az én döntésem legyen. Tudatos, szándékos, vállalható, amit nem bánok meg később, mert tudom, hogy akkor ez volt a legjobb, amit a magam és a másik jóllétét szem előtt tartva tenni tudtam.

No, ez így már én vagyok. Máris egy kicsit jobban érzem magam. És egy kicsivel jobb anyának is.