Ballagás a nagycsoportban. Vállaltam, hogy hozok szendvicseket a ballagók és a hozzátartozóik vendégül látására. Be is vásároltam a hozzávalókat: kenyér, vaj, sonka, szalámi, sajt, uborka, paprika, paradicsom.

No, akkor lássunk neki. Kenyeret vágok, vajazok. Hoppá. Az én kisfiam biztos nem fog enni belőle, ha megkenem. Ő csak vaj/margarin nélkül eszi a kenyeret, ha egyáltalán. És mi van, ha más is így van vele? Nosza, csináljunk egy külön tálcára vajazatlan szendvicseket is. És azokra már rögtön sajtot se teszek, és akkor a tejérzékenyek is fogyaszthatják. No, várjunk csak. Nyilván lehetnek vegetáriánusok is a vendégek között. Nem teszek mindegyikre felvágottat, lesznek csak sajtosak is. Ajjaj, és mi van, ha valaki semmilyen állati eredetűt nem eszik? Neki a sajt sem lesz rendben. Na jó, úgy döntök, ők nagyon kevesen lesznek és majd esznek a süteményből. Huh. Mindenkire azért én sem gondolhatok. Jut eszembe, úgy rémlik, hogy sok gyerek nem eszi meg a paradicsomot. Csak néhányra teszek. Mondjuk a sajtosakra, azokon úgysincs felvágott, legalább feldobom őket egy kicsit. Nem, nem az igazi. Mi van, ha pont egy vegetáriánus nem szereti a paradicsomot? Kígyóuborkát azért teszek mindegyikre, az jól néz ki a szendvicsen és többnyire megeszik az emberek. Vagy mégsem? Lehet, hogy valaki csak hámozva eszi? Legyen hámozatlan uborkás és hámozott uborkás szendvics is?

Jesszusatyaúristen. Hát normális vagyok én? Mégis hogy fogok így bármi számomra fontosat elérni az életben, ha minden lépésnél megállok mérlegelni, hogy biztosan mindenkinek jó lesz-e? Mi lenne, ha nem akarnék mindenkinek megfelelni, csak mondjuk az emberiség felének? Esetleg a negyedének? Netán saját magamnak?

Mellesleg az összes szendvics elfogyott. A munkából éhesen érkező szülők azonnal rávetették magukat. Pedig végül nem is hámoztam uborkát. Ki érti ezt?