Talán hallottátok, olvastátok már tőlünk, hogy törekedjünk rá, hogy ha konfliktusokkal terhelt időszak van is az életünkben, igyekezzünk békeidőben minél többet kapcsolódni a gyerkőcökkel…
“Könnyű ezt mondani, de mi van, ha nincsenek békeidőszakok?!” – jutott eszembe minap, amikor egy hosszú autóúton konfliktus konfliktusra halmozódott… (Tudjátok, amikor épp hogy elcsitul(na) a lelketek, épp hogy megnyugodtak (volna) a kedélyek, rögtön jön a következő nézeteltérés…)
Ezen a gondolatomon nagyon jót vigyorogtam, kissé talán kínomban…
Úgy gondolom, békeidők nincsenek maguktól. Az nem sült galamb, ami csak úgy berepül a szánkba. Az nem “jár” bizonyos időszakonként, nem grátisz és nem ajándék. A békeidőt mi teremtjük saját magunknak. Lehet látszólag minden a legnagyobb rendben, mégis úgy érezzük, háborús terep kellős közepén állunk és lehet béke akkor is, amikor az legkevésbé lenne indokolt.
yoga-1787663_1920
Én azt hiszem, a kulcs a nézőpontban és a kielégített szükségletekben rejlik. Vajon képes vagyok-e arra, hogy a dolgok pozitív oldalát lássam? Vajon azt az el nem rakott játékot, a fel nem vett cipőt, az összekent tükröt veszem-e észre, vagy látom a könyvet a helyén, a már felvett zoknit a kis tappancsokon és a tükörre rajzolt szívet? Vajon a kielégítetlen szükségleteimet veszem csak észre, vagy a kielégített szükségleteimre fókuszálok? Igen, időnként könnyebb, máskor nehezebb észrevenni azokat a dolgokat, amelyek segítenek közelebb hozni a békeidőket… A nehezebb időszakokban nekem nagyon sokat segít a hála gyakorlat… Kívülről igyekszem ránézni a helyzetemre és felteszem magamnak a kérdést: – Vajon tényleg az a legfontosabb dolog, hogy nem rakta el a tányérját vacsora után?  És végiggondolom, mennyi mindenért vagyok hálás az életben… Kezdve onnan, hogy van fedél a fejünk felett…
Továbbra is vallom, hogy ha konfliktusokkal terhelt időszak van is az életünkben, igyekezzünk békeidőben minél többet kapcsolódni a gyerkőcökkel… És minél inkább igyekezzünk észrevenni, hogy a béke megteremtéséhez mi is hozzájárulhatunk.