Bogi hétvégén nem nagyon akart a Balcsiban fürdeni. Jobban mondva, az utóbbi hetekben sokkal szívesebben fürdött medencében, mint szabad vízben. A Balatonban is csak pár percet töltött a sekély vízben, majd uzsgyi kifelé. Mi szerettünk volna egy kicsit beljebb menni, ahol nyugodtan pacsálhatunk. Én ráadásul együtt szerettem volna mindezt Bogival és Majával. Megtehettem volna, hogy észérvekkel próbálom meggyőzni Bogit, hogy a hínár nem bánt. Megtehettem volna, hogy elbagatellizálom a félelmet, ugyanmár, ne hülyéskedj! Meg számtalan módja lett volna, hogy szakadékot építsek kettőnk között. Nem tudatosan, pusztán azért, mert nem látom meg, hogy mit szeretnék. Pusztán azért, mert nem tanultam meg, hogyan kell ezt. De nem így tettem. Tudtam, hogy együtt szeretnék vele a vízben játszani úgy, hogy közben ő is felszabadult legyen. Mert ezt diktálta a szívem. Felajánlottam neki, hogy szívesen átviszem a hìnáros részen. Kapva kapott az alkalmon, én pedig nagyon élveztem a testi közelséget és a felszabadult játékot, együtt nevetést! Köszönöm, hogy volt erőm a szívemre hallgatni.