“Hogy tervezed?” – ez az egyik kedvenc kérdésem a gyerekek felé. Szerintem ők is nagyon szeretik. Főleg ha a “csináld ezt”, “csináld azt” helyett mondom. Bizalmat kapnak belőle, nem lekicsinylést. Hitet, hogy ők is képesek rá. Amitől aztán szívesebben is csinálják. Az “ezt” meg az “azt”.

Például:

– Beni, légyszi menj már fürödni! Késő van, álmos leszel holnap.
– Nem megyek, hagyj békén! – üvölti vissza azonnal.

Ez még megismétlődik párszor. Na jól van, gondolom magamban. Végülis nem kicsi már, bizonyos keretek között nyugodtan rábízhatom a fürdés időpontját.

superman

– Beni, szivem, tudod mit, rád bízom, mikor mész fürödni, csak kérlek, még 9 óra előtt. OK?
– Jó! – mondja még mindig haragosan.
Várok kicsit, majd megkérdezem:
– Hogy tervezed, mikor mész?

Na, most először látom rajta, hogy tényleg elgondolkodik. Amíg mindenáron el akartam zavarni a fürdőszobába, addig még véletlenül se gondolta végig, hogy ha nem megy be, az mivel jár (később még fáradtabb lesz a fürdéshez, holnap reggel nem bír felkelni…). Pedig mást se hallott tőlem, mint észérveket, csakhogy a fülei csukva voltak. Hiszen arra koncentrált, hogy engem lerázzon.

Most viszont, hogy ő dönt, “kénytelen” mérlegelni.

– Most megyek be! Na! – mondja kicsit még mindig dühösen.
– És igényelsz-e a fürdéshez segítséget tőlem vagy Apától?
Bólogat.
– Tőled – mondja és kezd megnyugodni.
– Rendben – a kezemet nyújtom felé.

Velem jön, elindulunk a fürdőszobába. Fürdés közben beszélgetünk, elmeséli a napját és
az új ötleteit.