Vekerdy Tamástól valami olyasmit olvastam korábban, hogy a gyermeket nem nevelni kell, hanem hitelesen együtt élni velük. Engem ez nagyon megfogott és mélységesen egyet tudok vele érteni. Így igyekszem élni a mindennapjaimat, a gyermekeimmel és Lackóval. Életünk szerves része az erőszakmentes kommunikáció is. Bár a lányok voltak velünk többször EMK-táborokban, voltak családi EMK-képzésen, ismerik az EMK-s barátaimat, hallják a történeteimet, mégis azt gondolom, a hiteles együttélésnek köszönhető, hogy mernek (és tudnak) nemet mondani és elfogadják tőlünk is, ha valamelyik kérésre nemet mondunk és az is, hogy egyre többször pusztán szeretetből, önzetlenségből, belső motivációból járulnak hozzá a mi (és mások) jóllétéhez is.
Majáék a héten a suliban büféznek, palacsintát, szendvicseket árulnak, így előteremtve az osztálykirándulásukhoz szükséges pénz jelentős részét. Bogi kitalálta, hogy süt linzert az osztálynak, amit szintén értékesíteni tudnak a büfében. A nemes gondolatot tett is követte, összeírta a hozzávalókat, nekiállt sütni. Mire mi 8 körül hazaértünk a szülőiről, a kis virágokat, csillagocskákat már Bogi szorgos kezei ragasztgatták hol mogyorókrémmel, hol baracklekvárral. Egy idő után fáradni látszottak a praclik… Bogi bekopogott Majához és a barátnőjéhez (aki épp nálunk töltötte az estét).
– Segítségetek kérem! Szívesen összeragasztanátok a maradék linzereket velem?
Mert nekik már az is fontos, hogy a hozzájárulás valóban szívből jövő, őszinte legyen! ❤️
