Időre mentünk. Legkésőbb fél 5-kor szerettem volna továbbindulni az óvódából. Ilyenkor jó nagy ráhagyással megyek értük, most is ott voltam már 3/4 4-kor. Szerencsére meg tudom oldani, hogy előbb ott legyek, így aztán mindig belefér, hogy még befejezzék az elkezdett játékot, hogy megmutassák az aznap készített rajzokat, vagy hogy ha nézeteltérésünk támadna, akkor leüljünk egy picit meghallgatni egymást. Ezúttal, amikor bementem Beniék csoportjába, és kértem, hogy jöjjön, csak egy szimpla NEM volt a válasz. Az óvónéni felszisszent. Nem állok neki sok ember előtt vitázni, így aztán arra kértem Benit, hogy jöjjön ki egy percre, beszéljük ezt meg. Kijött. Igaz, nagyon idegesen, kishíján fellökött, annyira haragudott rám, amiért ilyen korán jöttem érte.

Beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy épp megépített egy legóautót, és pont most kezdett volna játszani vele. Azt mondta, hogy indulás előtt még egy kis időt szeretne, hogy kipróbálhassa. Legközelebb pedig még később jöjjek érte az oviba. OK. Megbeszéltük, hogy menjen vissza egy picit, és jöjjön ki újra, ha a faliórán a nagymutató a 3-asra ér. Pontban negyedkor nyílt az ajtó, kijött. Vidám ugyan nem volt, de elfogadta, hogy most már indulunk. Mint később megtudtam az óvónénitől, játék közben folyamatosan figyelte az órát, és magától állt föl a megbeszélt időben, nem figyelmeztette erre senki.

Azért nem vagyok teljesen elégedett. Sok kérdés, probléma húzódik meg a háttérben, amire csak hosszabb távon tudunk majd mindenkinek jó megoldást találni. Két tanulsága mégis van számomra ennek a jelenetnek rövid távon is:

1. Az, hogy hamarabb megyek értük az oviba, és hogy általában ráhagyok valamennyi időt a készülődéseknél, nos, ez nem kidobott idő. A kapcsolatunkba való befektetés. Ha percre pontos napirendet akarok betartatni velük, abból nagy valószínűséggel idegeskedés, kiabálás lesz.

2.  Kétségkívül ragaszkodtam ahhoz, hogy induljunk. Igen, ebben nem igazán voltam rugalmas, ez akkor és ott követelés volt, nem kérés. (Ilyen kérdésekben hosszabb távon tudok rugalmas lenni, pl. másnap később megyek érte, legközelebb előre lemondjuk a délutáni programot, stb.) De amennyire az idő engedi, ilyenkor is érdemes figyelmet, empátiát adni a gyerkőcnek, annyira megtölteni a „csészéjét”, amennyire csak lehet. Annak már örülök, ha sikerül annyira helyreállítanunk az éppen kibillent kapcsolatunkat, hogy megnyugodjon, ne akarjon ellenállni, de ne is kényszer, fenyegetés vagy jutalom miatt engedjen. Hanem saját maga döntsön úgy, hogy OK, akkor indulhatunk.