Ábel a kanapén szeretné megenni a tészta-ebédjét. Megengedem neki, de hozzáteszem, hogy nagyon vigyázzon, ne menjen ki semmi a kanapéra. Vizet is viszek neki mellé a kisasztalra, ez alatt van a CD lejátszónk. A víz kiömlik. Egy pillanatra elfut a méreg, igaz a CD lejátszó nincs veszélyben.

– Na, Ábel, akkor ennyi volt, menj vissza szépen az étkezőasztalhoz!
– Nem megyek! Akkor inkább nem is ebédelek! – feleli mérgesen.

Magamba nézés. Mit szeretnék? Vigyázni az értékeinkre (kanapé, lejátszó). És örülnék, ha ő is tudna vigyázni ezekre. Meg nem bánnám, ha enne, lehetőleg most. Ő mit szeretne? Kényelmet és önállóságot, szabad döntést. No, meg persze kaját, mert éhes is. 🙂

Ha ráparancsolok, hogy a nagy asztalnál egyen, akkor én talán vigyázok a kanapéra, de őt nem tanítom meg rá és motivált se lesz, hogy megtanulja. Sőt, nem kizárt, hogy később titokban mégis a kanapén eszik majd és akkor még a kanapé se ússza meg. Ha ráparancsolok, hogy a nagy asztalnál egyen, akkor ő nem hozhat szabad döntést, nem élheti meg az önállóságot. Éhes talán nem marad, előbb-utóbb valamit biztos enni fog. De hogy mikor és mit? Nem biztos, hogy azt és úgy, ahogy én szeretném.

Szóval ha ráparancsolnék, egyikünk szükségletei se teljesülnének igazán. A kapcsolatunkról meg ne is beszéljünk. Így hát más utat választok.

– Figyelj, Ábel. Nekem nincs ellene kifogásom, hogy a kanapén egyél. De vigyázni szeretnék a kanapéra és a CD lejátszóra is, nem szeretném, hogy étel-ital kerüljön rájuk. Látod, az előbb kiömlött a víz. Van ötleted, hogy hogyan tudnánk jobban vigyázni? Például mit szólnál ahhoz, ha a kanapén ennél, de a pohár vizedet az étkezőasztalra tenném?
– És amikor kérem, akkor idehozod nekem! – csillan fel a szeme.
– Nem, nem, manóka, ez nekem nem jó megoldás, mert én most Szonjának szeretnék enni adni. És ahhoz mit szólnál, ha a vizedet kivételesen nem pohárból, hanem egy műanyag üvegből innád, amire rá lehet csavarni a kupakot, amikor már nem iszol? Így biztos nem ömlene ki belőle a víz, még akkor sem, ha véletlenül felborul.
– Jó! Meg is töltök magamnak egy üveget! – kiáltja lelkesen és fut a konyhába vizet tölteni.
Később egy tálcát is adok neki, amiről könnyebben tud enni.

Miközben Szonjával foglalkozom, ránézek Ábelre néhányszor. Úgy látom, nagyon igyekszik.

– Látod, Anya, nagyon figyelek, nézd, milyen óvatosan teszem arrébb a tálcát, amikor inni szeretnék! Látod, Anya, már ennyit ittam az üvegből! És nem ment ki egy csepp sem!

És tényleg. Minden szükségletünk teljesült. Hurrá!!! 🙂