Ezt a kényeztetést! Egyik este futásból hazaérve Bogit a konyhában találtam (ismét), épp vacsorát főzött a családnak. Farkaséhes voltam, a vacsora még félkész állapotban, a konyha katasztrófa sújtotta övezethez hasonlított leginkább 🙂 🙂
– Bogikám, beszállok én is, hadd segítsek! (Úristen, hogy néz ki a konyha, éjfélre se takarítom el a romokat! – gondoltam közben.)
– Nem, ne gyere be a konyhába!
– Ne már! Szomjas vagyok!
Hopp, egy pohár víz landolt a mancsomban, miközben két tündéri gyerekkéz tuszkolt kifelé a konyhából.
Hirtelen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, fáradtan, nyűgösen mentem a nappali felé. Mit tegyek? Mit tegyek? Na jó, elmegyek zuhanyozni.
– Bogi, akkor én elmegyek zuhanyozni!
– Jó, persze, menj csak nyugodtan!
Ez a hangsúly, ez a szeretet, ami a szavaiból áradt, na, ez nyitotta fel a szemem 🙂
Egy gyors magambanézésnek köszönhetően rájöttem:
Annyira megszoktam, hogy esténként vacsorát készítek, pakolászok, sürgök-forgok!
És most mi történik? Valaki gondoskodik rólam! Valaki szeretne hozzájárulni az én jóllétemhez! Nem csak hogy vacsorát nem kell készítenem, de még futni is volt lehetőségem, sőt, ½ 8-kor békében elmehetek zuhanyozni! – hogy ez mekkora érték!!! Libabőrös lettem a felismeréstől és a megélt szeretettől!
Egy finom forró zuhany után megvacsoráztunk a nappaliban (mert a konyha még romokban volt), majd együtt rendbe tettük a “csatateret”. Kicsit később kerültünk ugyan ágyba a szokásosnál, de mondanom sem kell, cseppet sem bántam!
