– Én kapcsolom be a zenét! – kiált lelkesen Szonja, amikor beszállunk az autóba. Többnyire ő szokta, a tesói már nagyobbak, “túlélik”, ha nem ők nyomnak meg egy gombot…

Most viszont Beni kiakadt:
– Miért mindig Szonja kapcsolhatja be?? Most én akarom bekapcsolni!
– Nem, én kapcsolom be! – vág vissza a húga.
– Én!
– ÉÉÉÉÉN!!!!!!

Kiabálás, üvöltés, sírás…

Ábel nevető harmadikként csak mosolyog magában:
– Nekem mindegy, én nem akarom bekapcsolni…

No, legalább ennyi könnyebbség. Két vitás féllel talán könnyebben boldogulunk, mint hárommal… :-):-):-)

– No, kismanóim! – fordulok hozzájuk. – Akkor gondolkodjunk! Mit tegyünk, hogy mindenkinek jó legyen?
– Bekapcsolom én a zenét és kész! – feleli dühösen Beni.
– Attól tartok, ez Szonjának nem lesz rendben – mondom, hiszen Szonja érdekeit még félig én képviselem ilyen helyzetekben.
– Ahhoz mit szólnál, Beni, ha bekapcsolnád, majd rögtön ki, utána pedig Szonja kapcsolná be? – vetem fel az ötletet.
– Nem! Az olyan, mintha be se kapcsolnám. Inkább Szonja kapcsolja be és ki, és utána én be.
– OK, kérdezzük meg Szonját, mit szól hozzá! Szonjus, az jó neked, ha bekapcsolod és kikapcsolod, utána pedig Beni kapcsolja be?
– Igen!!! – kiáltja és már nyomja is lelkesen kétszer egymás után a gombot.

Huh. Ezt lerendeztük. Végre csönd. Beülnek, beülök, indítom a motort.

– Miért mindig CD-t hallgatunk? Most rádió legyen! – hallom ekkor Benit a hátam mögül.
– Nem rádió, CD! – kiabál vissza Szonja.

Folytatásos teleregény, konfliktuslehetőségből nem tudunk kifogyni. 🙂 Úgy is mondhatnám, hogy szerencsére mindig van újabb és újabb alkalom a kibékülésre, a kapcsolódásra, konfliktuskezelési képességünk fejlesztésére.
De hogy végül mit hallgattunk, azt majd egy következő posztban mesélem el Nektek! 🙂