Ábel gyurmázott nekem valamit, hozta megmutatni. Közben Beni hangosan üvöltött vele, tőlem pedig azt akarta, hogy ne nézzem meg, amit Ábel csinált. De Ábel olyan kedvesen mutatta nekem, hogy mindenképp szerettem volna meghallgatni őt és rá figyeltem. Beni erre csak még dühösebb lett. Nem értettem a reakcióját. Miután Ábellel befejeztük a gyurmanézést, Benihez fordultam:

– Az a baj, hogy megnéztem, amit Ábel csinált?

– Igeeeen!!!!!!!!

– Ettől ideges lettél és szomorú?

– Igeeeen!!!!!!!

– Miért leszel szomorú, amikor Ábellel beszélgetek?

– Mert csak rá figyelsz!!!!

– Szeretnéd, hogy rád is figyeljek?

– Igeeeen!!!!!

– Akkor vidámabb lennél?

– Jajjj ne, Anya!!!! Miért csinálod a “Zsiráf délelőtt”-öt????

(Hónapokkal korábban tartottunk családi EMK programot és úgy látszik, így emlékezett rá! 🙂 )

– Mert azt gondoltam, hogy ha úgy beszélgetünk, mint a Zsiráf délelőttön, akkor abból jobban érzed, hogy figyelek rád.

– De nem ebből érzem, hogy figyelsz rám!!!!

– Akkor miből érzed?

– Abból, hogy segítesz nekem megkeresni a legódarabokat az autóhoz, amit építeni akarok.

– Segítsek most legódarabokat keresni?

– Igen.

Nahát. Büszke lettem és elégedett. Egy nagyon heves dühkitörésből pár perc alatt nyugodt, békés beszélgetés, játék lett. Az empátia csodákra képes. És még az is kiderült, hogy Beni szeretetnyelve a legó. 🙂 A te gyerekednek mi a szeretetnyelve?

lego