– Anya, játszhatok a lövöldözős játékkal a számítógépen? – kérdezi Beni.

– Hát, őszintén szólva, nem szeretem ezeket a játékokat – válaszolom.

– Miért?

– Mert arra tanítanak, hogy bántsuk egymást, én pedig azt szeretném, ha az emberek segítenének egymásnak.

– De Anya, te még egy lövöldözős csontvázon is segíteni akarsz? – értetlenkedik.

– Igen.

– De miért?

– Kiderülhet, hogy igazából egy királylány, csak elvarázsolták. És képzeld el, mi lenne, ha lelőnék egy királylányt.

– De Anya, szerinted akkor is lehet királylány, ha épp most mászott ki a sírból és láva folyik a szeméből? – kérdezi félig csodálkozva, félig idegesen.

– Persze, miért ne? – mondom, de már alig tudom megőrizni a komolyságomat.

– És ha még lézert is tud lőni a szeméből, te még akkor se bántanád?!?! – kezdi kétségbe vonni, hogy épelméjű vagyok.

– Nem bántanám, csak bezárnám, hogy biztonságban legyek, aztán megkérdezném, hogy miért akart lelőni. És hoznék neki enni, mert biztos megéhezett, és amikor enne, akkor rám mosolyogna és többet már nem akarna bántani.

– És ha elfogadná az ennivalót, de aztán jól pofán rúgna, akkor se akarnád lelőni? – kérdezi, de ekkor már mindketten nevetünk.

skull-and-crossbones-24039_1280

Aztán a nagy nevetésben valahogy elfelejtődik a csontváz, a lövöldözés meg a számítógép, csak beszélgetünk és nagyon jól szórakozunk. Végül Beni legózni kezd, én meg folytatom a pakolást a konyhában.