Hogy én milyen büszke “multitasking anyuka” voltam! Beni születése után hamar rájöttem, hogy ha minden tennivalómat egymás után végzem, akkor a teendőim negyedével sem végzek estére. Így hát “cselhez” folyamodtam és párhuzamosítottam a tevékenységeket, amiben jó szolgálatot tett nekem például a háti hordozó. Így gyerekkel a hátamon könnyűszerrel főztem, porszívóztam vagy teregettem. Ő is élvezte, meg én is hatékonyabb voltam.

A tennivalóimat megkülönböztettem aszerint, hogy mit tudok gyerekkel csinálni és mit nem, és a gyerkőc alvásidejére szigorúan csak az utóbbiakat időzítettem, úgy is mint alvás, zuhanyzás stb. Aztán ahogy egyre gyakorlottabb lettem, egyre több dolog átkerült a “gyerekkel is tudom csinálni” kategóriába, pl. a hajmosás, sőt, bevallom, időnként még az alvás is (ébren levő gyerek mellett). Első babám születése után nem sokkal még hitetlenkedve hallgattam akkor már háromgyerekes barátnőm beszámolóját, miszerint ő szokott úgy főzni, hogy közben a babáját a hordozókendőben szoptatja! Aztán úgy esett, hogy a harmadiknál már én is kipróbáltam ezt az érdekes szoptatási pózt. No persze nem a kipróbálás öröméért, hanem mert egy síró baba és két nagyon éhes nagytesó mellett épp ez tűnt a legjárhatóbb útnak… 🙂

És minderre a logisztikai zsonglőrködésre rettenetesen büszke voltam, úgy gondoltam, ez részemről hatalmas teljesítmény. Tulajdonképpen ma sem gondolom ezt nagyon másképp, most is megveregetem a saját vállamat, amikor egyszerre több feladatomat is el tudom végezni. Sőt, azt gondolom, nem is bírnám máshogyan. A multitasking továbbra is életmentő számomra rengeteg helyzetben.

Csakhogy közben rájöttem valami másra is. Hogy amikor valamelyik gyerekem mondani szeretne nekem valamit (ami napjában legalább 100-szor előfordul), akkor hajlamos vagyok az őrá figyelést is egyfajta feladatnak gondolni, amihez ugyanúgy idő kell, mint a teregetéshez vagy a mosogatáshoz. És ezt a ráfigyelést ugyanúgy párhuzamosítani próbálom a többi tevékenységgel, és miközben a kezem tereget, a fülemmel őt hallgatom. Aztán félbeszakítom, amikor kimegyek egy újabb lavór ruháért a fürdőszobába. Aztán bosszankodom, hogy elfelejtettem kimosni az egyik nadrágot. És miközben abban a hitben vagyok, hogy félfüllel még mindig a gyerkőcöt hallgatom, valójában már egészen máshol járnak a gondolataim. És ezt ő is pontosan érzi.

Nem. A gyerekemet nem kezelhetem úgy, mint egy lavór ruhát. A lavór ruhával és a tűzhelyen gőzölgő levessel ellentétben a gyerekeimmel életre szóló kapcsolatot építek. A lavór ruha nem fogja elveszíteni bennem a bizalmát, ha várnia kell még egy kicsit. Azt sem fogja gondolni, hogy legközelebb nem is próbálkozik nálam. Nem úgy, mint a gyerek. Aki talán egy idő után már nem is jön oda elmesélni az élményeit, hiszen tudja, hogy úgysem figyelnék igazán.

Nem azt mondom, hogy valahányszor valamelyik gyerekem mondani szeretne nekem valamit, akkor azonnal kapát, kaszát eldobva 100%-ban rá figyeljek. Ha-ha-ha, ez biztosan nem is menne. Márcsak azért sem, mert a három gyerek nem ritkán egyszerre szeretne valamit mondani nekem, egyszerre igénylik azt a bizonyos 100%-os figyelmet. De annyira azért már ismerem őket, hogy tudjak súlyozni. Hogy észrevegyem, hogy mikor igazán fontos, hogy figyeljek és mikor fér bele a “félfül” is. És mikor nagyon fontos, hogy azt tudjam mondani a másik kettőnek, hogy “kérlek, most várjatok egy picit, mert a testvéretekre szeretnék figyelni”.

Mostanában próbálom tudatosabban kezelni a rájuk figyelést. Gyakorolnom kell. Néha egy percet igényelnek csak, ennyi igazán belefér az időmbe, a kezem mégis magától jár tovább, ahogy pakolom az edényeket a mosogatógépbe. Gyakorolnom kell a megállást. Hogy abba tudjam hagyni a pakolást és csak egy perc múlva folytassam tovább, még akár úgy is, hogy a mondanivaló épp nem olyan komoly. Apróságnak tűnhet a különbség, de én azt hiszem, a gyerek mégis nagyon másképp éli meg ezt a kettőt: leszűri belőle, hogy valóban érdekelnek engem az ő gondolatai vagy számomra most ő is csak egy kipipálandó feladat.

 

Te is gyakran próbálsz egyszerre több tevékenységet is végezni? Gyere, mesélj róla facebook csoportunkban!