Kötelező olvasmány nyárra. Nekünk most van ilyen először, Beniéknek egy teljes könyvet önállóan el kell olvasniuk nyár végéig.

Ne rajtam múljon, már nyár elején beszereztem neki a könyvet, és nógattam is időnként:
– Na, elkezded olvasni?
– Mikor olvasol?
– Figyelj, hogy ne nyár végére maradjon az egész!

Beni elég rosszul viseli a nyaggatást, főleg ha tőlem érkezik, és ami azt illeti, én is eléggé utálom. Egyrészt szerintem kissé erőszakos és unalmas formája a párbeszédnek :-), másrészt nem is szeretném átvenni tőle a házi feladat felelősségét még ebben a formában sem. Ugyanakkor támogatni is szeretném őt, hiszen másodikosként még nem biztos, hogy van benne annyi előrelátás, hogy a nyári szünet elején nekiáll és félek is attól, hogy mi lesz, ha augusztus végén döbben rá, hogy el kellett volna olvasni.

 

Ilyen esetekben nekünk az működött eddig, hogy közösen készítettünk egy tervet, amiben én támogattam őt péládul azzal, hogy elmondtam, én hogy szoktam tervezni, de aztán a tervet addig alakítottuk, amíg ő is teljesen a magáénak érezte és elszánta magát arra, hogy megvalósítja. Ezáltal lényegében “kiszerveztem” a nógatást, a terv (az ő saját terve) “nógat” helyettem is, így ő önállóbb lesz, a kapcsolatunk pedig nem terhelődik ezzel.

– Beni, van kedved most megtervezni, hogy mikor mennyit fogsz olvasni nyáron? Ha van egy terved, akkor mindig láthatod, hogy most jól állsz-e, hol kéne most ahhoz tartanod, hogy nyár végéig legyen idő kényelmesen befejezni.
– OK.
– Mit szólnál egy olyan táblázathoz, amiben minden napra beírjuk az egyik oszlopba, hogy hányadik oldalnál tartanál, ha egyenletes tempóban olvasnád el nyár végéig, egy másik oszlopot üresen hagyunk, ahova te magad beírhatod, hogy ténylegesen hol tartasz. Tulajdonképpen versenyezni is tudsz így a terveddel, ha akarsz.
– Jó, rendben.

Hát, így is lett, a táblázatot kinyomtattuk, kitettük a falra, ő pedig olvas és írja, hogy hol tart. Néha azért adok neki ötleteket:
– Szeretnéd, hogy elvigyük magunkkal az utazásra is a könyvet? Lehet, hogy fogsz olvasni az úton?

 

De úgy látom, ennyi elég is neki. A többit már megteszi a táblázat, illetve természetesen az ő növekvő felelősségérzete, amire igyekszem mindig annyira alapozni, amennyire már éppen lehet.