Egy ideje már dolgozom azon, hogy csökkentsem a stresszt az életemben. Nem meglepő módon rájöttem, hogy a stresszt ugyanúgy én generálom magamban, mint ahogy a saját érzéseimért is én vagyok felelős.

Nos, arra jutottam, hogy a stressz döntő része nálam a “kell”-ekből ered, tehát abból, ha meg akarok felelni valakinek, valaminek, vagy csak a saját magam által támasztott elvárásoknak. Az EMK-nak hála, már nagyon sok “kell”-t leépítettem magamban, de még mindig gyakran észreveszem, hogy hoppá, a “kell”-ek már megint átvették az irányítást az életem felett. És ez még a jobbik eset, amikor észreveszem. A sok kis “kell” ugyanis olyan alattomosan tud megbújni bennem, hogy gyakran fel sem tűnik, hogy itt vannak és az ő hatásukra cselekszem.

A legstresszesebb pillanatok az életemben pedig azok, amikor még időnyomás is van rajtam. Annyira szeretnék megfelelni a bennem lévő elvárásoknak, hogy indulás előtt nagyon erős a késztetésem, hogy még ezt is, azt is befejezzem, és csak aztán induljak. Sőt, sokszor a feladatok nyomása alatt még azt sem tudatosítom magam, hogy mennyi az idő. (Úgy általában nem vagyok ilyenkor tudatos.) Ez persze oda vezet, hogy késve indulok, és akkor már azon is stresszelek, hogy odaérek-e időben, ahova elindultam és mi lesz, ha nem.

Úgyhogy az egyik újévi szándékom (és most szándékosan nem ígéretet vagy vállalást írok, mert ebből sem akarok egy újabb “kell”-t csinálni) az volt, hogy idén időben indulok mindenhova, ha csak valami tényleg nagyon nyomós okom nincs arra, hogy ne tegyem. Egy ideje most már így működöm, általában valóban időben indulok, és azt látom, hogy az életemben levő stressz kb. 70%-ától megszabadultam. Bizony! 🙂

Hogy miért ilyen soktól, az persze a jelenlegi életmódunkkal is összefügg: ugyanis a jövés-menésnek, a logisztikának most kiemelt szerepe van nálunk. A gyerekeim már elég nagyok ahhoz, hogy sokféle elfoglaltságuk legyen (különórák, barátok), de még nem elég nagyok ahhoz, hogy ezeket az elfoglaltságokat egyedül intézzék, illetve hogy egyedül közlekedjenek.

Igen, szerintem a stressz választás kérdése. Nekem például nagyon nehéz a bennem levő késztetések ellenére azt választani, hogy letegyem ezt vagy azt a feladatot és helyette inkább készülődjek, induljak. De amikor ez a gondolat csak icipicit is bekúszik a fejembe, akkor most már nem hessegetem el úgy, mint régen, hanem megragadom. Ilyenkor megkérdezem magamtól: Mi a fontosabb, ez a feladat vagy az, hogy nyugodtan induljak és ezzel hozzájáruljak a saját és családom nyugodt életéhez? Szinte mindig a másodikra esik a választásom. 🙂