Önkifejezés. Te jó ég, hogy ez nekem mennyire fontos! Gyerekként, kamaszként, majd anyaként újra központi szükségletemmé vált. Hogy a mindennapjaimat a számomra fontos értékek szerint éljem, hogy tudjam, ki is vagyok én a többiek között. Ez éltet, ez visz előre. Hogy én hozzam meg a saját döntéseimet akkor is, ha azok nem mindig a legjobb döntések. De legalább az enyémek. És hát hogyan másképp is tanulhatnék meg jó döntéseket hozni, mint úgy, hogy elkezdek „valamilyen” döntéseket hozni, aztán tanulni belőlük?
No, igen. A saját döntések. Emlékezetes maradt nekem évekkel ezelőttről egy pókemberes sapka története. Ami Beni saját döntése volt, amin keresztül ő kifejezhette akkori önmagát. Nekem viszont valamiért nem volt rendben. Talán féltem attól, hogy hamarosan ráun a szuperhősösdire és akkor aztán nem lesz hajlandó fölvenni többet? Attól tartottam, hogy Ábel megirigyli tőle és akkor vehetek neki is másik sapkát? A szuperhősökről nekem az agresszió jut eszembe és nem szerettem volna, ha a gyerekem ezt hirdetné a fején? Ki tudja? Lehet, hogy egy kicsit mindegyik.
Én mindenesetre másik sapkát választottam volna. És egy darabig próbáltam is rábeszélni másfajta sapkákra. Mert azt hittem, hogy ez az én döntésem, amiről meg kell őt győznöm. Pedig Beni akkor már majdnem hat éves volt. Végül úgy döntöttem, hogy a sapkavásárlás most már legalább annyira az ő döntése is, főleg ha nem árt vele senkinek. Az én döntésem pedig elsősorban az, hogy támogatom őt az önkifejezésében, önmaga megtalálásában vagy akadályozom.
