Szonja nagyon kikelt magából. Meg akarna nézni egy rövid videót YouTube-on, én viszont ezt nem szeretném, nem is adok kütyüt a mancsába. Ami azt illeti épp dolgozom és bevallom, egyáltalán nem örülök, hogy dühösen üvölt mellettem. Persze empatizálhatnék is, utánajárhatnék, miért fontos ez neki, beszélgethetnénk. De most valahogy nincs türelmem, kicsit ideges vagyok a saját dolgaim (értsd: kielégítetlen szükségleteim) miatt.

Szerencsére Szonja meglátja a falon az érzés-szükséglet kártyákat.
– Tudod, hogy érzem most magam?!! – kérdezi dühösen. – Hát így!!
És a “feszültség” kártyán levő dühös, feszült kisfiú képére mutat.

No, erre már felkapom a fejem. Odavagyok, hogy a 4 éves kislányom magától EMK-zik. Nálam ez übereli a munkát is vagy bármit. 🙂 Meg különben is, ha már nekem nem jutott eszembe elővenni az EMK-t, legalább fogadni tudjam tőle, nem?
Rá figyelek.
– Mondd csak, szomorúnak is érzed magad? – kérdezem tőle és a mellette levő kártyán a kislányra mutatok.
– Igen… – mondja kicsit már nyugodtabban.

Kicsit még nézegeti a kártyákat.
– Anya, és ez is – mutat egy újabb kártyára. Most a szükségletek közül választott egyet, az együttérzést, itt egy anyukát látunk, ahogy a gyermekére figyel átölelve őt.

-Ezt szeretnéd, kincsem? Együttérzést? – kérdezem.
Bólogat és összebújunk. Kicsit így maradunk, majd nyugodtan elvonul játszani.

Hát valahogy így működik az EMK.