Maja beteg volt, torkát fájlalta, otthon pihent pár napot.
– Anya, nagyon fáj a torkom, hozz légyszi teát! – ébredt fel egyik reggel.
Nagyon megörültem a kérésének, egyrészt jólesett gondoskodni róla, másrészt a folyadékfogyasztásának a mennyisége hagy némi kívánnivalót maga után…
– Hozok mézet is, az jót tesz a torkodnak!
– Azt ne hozzál, utálom! – miközben a mézes teát kortyolgatta nagy bőszen.
“Na, ide figyelj, édes Lányom! A méz jelen esetben orvosság neked. A gyógyszereket pedig be kell szedni, nincs mese! A betegségnek nem csak jó oldala van ám, hogy “lóghatsz” a suliból!”– száguldoztak gondolataim miközben a kanapétól az ajtóig értem. Vettem egy nagy levegőt, hogy zsiráfosan elmondjam neki, hogy is vagyok én ezzel, de megelőzött:
– Tedd a teámba a mézet!
Ja, jó! Már majdnem leragadtam az általam elképzelt megoldási stratégiánál! 🙂