Beni ősztől iskolás lesz, így sok-sok iskolai nyílt napon, bemutató órán, iskolába készülő ovisoknak szóló foglalkozáson jártam mostanság. Gyakran hallottam dicséretet a tanítók szájából, pl. hogy “Ügyes vagy!”. Bántja a zsiráffülemet. Nem mintha nem mondanám időnként én is a gyerekeimnek, mert sokszor valahogy ez jön természetesen, pedig nem szeretném használni. Nem így szeretném használni.tanulo

Szokás azt gondolni, hogy ha a gyerekbe önbizalmat akarunk önteni, ahhoz dicsérni kell: “ügyes vagy, okos vagy”. Én azt gondolom, hogy a gyereknek akkor lesz önbizalma, ha megtapasztalja, hogy ha igyekszik, el tudja érni, amit akar. Ha van sikerélménye, mert azt látja, hogy egyedül is képes megcsinálni a dolgokat. Vagyis ha hagyom őt tapasztalni és nem csinálok meg mindent helyette, vagy nem mondom meg mindig neki, hogy mit és hogy csináljon. Az “ügyes vagy, okos vagy” viszont hosszú távon éppenséggel gyengíti az önbizalmat (erről egyébként számos kutatásban is olvasni), mivel a tanár-gyerek/szülő-gyerek függőséget erősíti, és milyen önbizalom az, ami nem az önmagunkban való hitből, hanem külső megerősítésből fakad? Próbálom hát a felülről érkező ítéleteimet én is biztatássá, a tetszésem kinyilvánításává szelidíteni…