Az elmúlt hetekben nagyon sokat dolgoztam a honlapunkon. Legalábbis annyit, hogy alig-alig maradt időm a posztírásra. De mivel már nagyon szerettem volna, hogy elinduljon végre a honlap, az írást tudatosan hátrébb soroltam. (Szilvi pedig ezalatt az idő alatt egyedül vitte a facebook oldalt jódarabig, hogy egy nap se maradjatok poszt nélkül).
Igen érdekes volt számomra megtapasztalni a mintegy másfél éve tartó folyamatos, napi szintű írás után ezt a néhány írás nélküli hetet. Az egy dolog, hogy picit kiestem a gyakorlatból, hogy most picit nehezebben veszem rá magam, hogy billentyűzetet ragadjak, nehezebben találom a témákat és a szavakat. Ami érdekesebb, hogy ebben a néhány hétben picit eltávolodtam önmagamtól is. Lazult a kapcsolódás önmagam felé és sajnos a gyerekeimmel való kapcsolatom is valahogy kevésbé tudatos, kevésbé együttérző, kevésbé zsiráfos volt. Már az első türelmetlen megjegyzéseimnél gyanítottam, hogy mi a helyzet. És bár nagyon szerettem a honlapon dolgozni, nagyon vártam azt is, hogy újra olyan türelemmel tudjak a gyerekeim felé fordulni, mint korábban.
Sok EMK-t tanuló emberrel találkoztam már, akit elvarázsolt az elmélet, ugyanakkor bizonytalan volt abban, hogy mindezt hogyan lehet átültetni a gyakorlatba. Az egyik válasz, amit erre sokszor hallottam, az az volt, hogy érdemes úgynevezett EMK-naplót vezetni, vagyis rendszeresen leírni egy-egy életünkben előforduló szituációról, hogy mi él bennünk és mit tippelünk, mi lehet a másikban. Természetesen mindezt az EMK négy lépésével, vagyis a megfigyelés, az érzés, a szükséglet és a kérés megfogalmazásával. Idővel ezek a lépések élővé válnak, és beszéd közben is eszünkbe jutnak, nem csak akkor, amikor elővesszük az EMK-naplót kifejezetten azért, hogy most átgondoljuk és leírjuk őket.
Nos, nekem a posztírás valamiféle EMK-napló. Bár nem a szabályos négylépéses mondatokat írom meg nektek, mégis rengeteget segít, hogy tudatosan, EMK-san átgondoljam az életemben előforduló helyzeteket. Sőt, az írás ad egyfajta megnyugvást, egy pillanatnyi csöndet a zajos gyermekzsivaj közepén, lehetőséget a magamba mélyedésre. Ez az, ami elég türelemmel tölt fel ahhoz, hogy bírjam a nehéz helyzeteket. Amíg most nem vontam meg magamtól az írást hetekre, nem is tudtam, hogy ez mennyire fontos nekem.
Nem mindig könnyű rávenni magam az írásra. Nincs rá idő, nincs hozzá türelem, nincs hozzá ötlet. Amikor mégis megteszem, rengeteget nyerek vele. Mindenkinek csak javasolni tudom!
