Négy-öt éve találkoztam először az EMK-val. És hogy azóta egyre gyakorlottabb, egyre tudatosabb, egyre türelmesebb, nyugodtabb lettem-e? Igen, mindenképpen. A fő tendenciát tekintve feltétlenül. Sosem zökkentenek ki ebből a tudatosságból, nyugodtságból a körülmények? Dehogyisnem, nem is ritkán. Nem vagyok mindig egyformán tudatos, egyformán zsiráf. Hiszen engem is csak a szükségleteim mozgatnak a háttérben, és amikor nagyon hiányt szenvedek valamiből, amikor nagyon nehezen találom a módját, hogy egy-egy pillanatra megálljak és kapcsolódjak magamhoz, akkor bizony “elsakálosodom”.

Időnként például azt veszem észre magamon, hogy ez elmúlt napokban ingerlékenyebb vagyok, nem tudok türelmesen reagálni, kritizálok, hibáztatok másokat, nem figyelek igazán oda arra, amit mondanak, egyszóval nem vagyok egy kellemes társaság. Akkor egy idő után leesik a tantusz, hogy a gond onnan ered, hogy elvesztettem a kapcsolatot sajátmagammal és most egy picit befelé lenne jó figyelnem. Ilyenkor nem próbálok rögtön megoldást adni minden problémára és akkor sem elégedetlenkedem, ha nem sikerült megtalálnunk az egyensúlyt az összes családtag igényei között. Ilyenkor az EMK alapjaihoz igyekszem visszatérni, a saját szükségleteim felismeréséhez és ha ez megvan, akkor a másik ítélekzés nélküli meghallgatásához.

Mitől vagyok feszült? Mire van most szükségem? Mi az, ami most hiányzik? Mi az, amit most szeretnék? Mit tudok most tenni ezért?

És:

Mit mond a másik? Hallom is, amit mond vagy közben egész másra figyelek? Mi lehet a fontos neki?

Úgy hiszem, hogy ha csak ezt a két egyszerű dolgot mindig szem előtt tartom, akkor máris visszatértem arra az útra, amin haladni szeretnék… 🙂