– Anya, olvasol nekem? – kiabál ki Bogi az ágyából, amikor este ¾ 9-kor kimentem a szobájából, hogy a konyhában összepakoljam a főzés maradványait és közben számba vegyem, mi mindent szeretnék még este csinálni…
– Most nem, Bogikám, ne haragudj, szeretnék rendet tenni a konyhában.
Mi van? Tényleg azt szeretnéd? Hiszen az esti meseolvasások nap mint nap hiányoznak Neked! Hát a fene vigye el, nem kapcsolódni szerettél volna délután, amikor ő éppen “nem ért rád”? – ébredtem fel saját magamban és kerültem a jelenbe egy pillanat alatt.
Letettem a tányért a kezemből, csak úgy, ahol épp volt, az asztal közepére és néhány másodperc múlva már Bogival összebújva olvastam neki…
Huh, ez necces volt! Még jó, hogy időben kapcsol(ód)tam…
