– Miért kell mindig mindennek úgy történnie, ahogy a gyerek akarja?
– Nehogy már a nyúl vigye a puskát!
– Ja, persze, mindenki úgy ugrál, ahogy a gyerek fütyül…
– Na, ezeknek is jól a fejére nőtt a gyerek…
Ismerős megjegyzések? Nekem ezektől régen görcsbe rándult a gyomrom… Nem feltétlenül azért, mert nem tudtam, hogyan reagáljak rá, hanem azért, mert engem is sokszor elbizonytalanítottak ezek a megjegyzések… Jól csinálom vajon? Nem lenne könnyebb határozottan kijelenteni a gyermekemnek, hogy így vagy úgy lesz és kész?
Mára már határozottan kijelentem, hogy NEM 🙂 Mondjuk könnyebbnek lehet, hogy könnyebb lenne…
Mennyivel egyszerűbb lenne kötni az ebet a karóhoz és következetesen ragaszkodni bizonyos kérésekhez, mint magamba nézni, hogy is vagyok én azzal a dologgal, miért is fontos nekem valami, amihez annyira ragaszkodom…. Mennyivel egyszerűbb lenne kijelenteni, hogy “mert én azt mondtam!”!
Mennyivel egyszerűbb lenne kijelenteni, hogy “mert én azt mondtam!”, ahelyett, hogy megnézem, hogy a gyermekem mit érez, milyen szükségletei vannak, amikor mást szeretne, mint amit én “kértem” tőle!
Mennyivel egyszerűbb lenne a közös, mindkettőnk szükségleteit kielégítő megoldások keresése helyett a következetesség zászlaja alatt ragaszkodni az általam preferált megoldási stratégiához!
Egyszerűbbnek talán egyszerűbb lenne. A konfliktusok, heves csaták és vitatkozások ugyan eltartanának egy darabig, de itt én vagyok “hatalmi szerepben”, előbb-utóbb betörik a gyermek és onnantól teszi, amit mondok. Legalábbis addig, amíg kicsi. Ahogy egyre nagyobb, egyre nehezebb lesz „sakkban tartani”.
Egyszerűbbnek talán egyszerűbb lenne… Rövidtávon. Csakhogy elveszítenék egy hatalmas kincset! Az egymásra odafigyelést, az empátiát, a pillanatokat, amikor találkozik a lelkünk, a gyermekem (és saját magam) mélyebb megfigyelésének lehetőségét, a tanulást, fejlődést és felsorolni sem győzöm, hogy mi mindent!
Egyszerűbbnek lehet, hogy valóban egyszerűbb lenne a “márpedig akkor is”, de én biztosan meghalnék benne… És attól tartok, hogy a kapcsolatunk is…
Együttérző gyermeknevelés! Én így szeretlek! 🙂
