Reggeli készülődés, rohanás, utolsó pillanatban még ezt kérek, azt kérek, jó akkor itt hagylak, nem akarok oviba menni, de akkor is megyünk, de nem, de igen, de nem, de igen. És akkor egy pillanatra megálltunk. Amíg a bilin ült, egy percre hirtelen nem volt mit csinálnom. Úgyhogy gondoltam, beszélgessünk egy icipicit.
– Te Ábel. Miért nem akarsz oviba menni? Hiszen jól szoktad ott érezni magad. Mindig mondod, hogy túl korán jöttem érted, még játszani akarsz.
– Nem érzem ott jól magam!
(Most nem vitatkozni – mondom magamnak, – empatizálni!)
– Miért nem? Mi nem jó az oviban?
– Hiányzik Anya…
Tessék? Hogy énmiattam volna ez az egész hercehurca, utolsó pillanatban még ezt kérek, azt kérek? Húha. Megöleltem. Most hogy tudom, valahogy már egész más minden.
