Ábel történetesen épp egy olyan pillanatban talált meg, amikor bennem minden szép és jó volt, nem akartam senkitől semmit, csak nyugodtan, békésen néztem ki a fejemből. 🙂 Így hát teljesen nyitott voltam mindenre, amit mond, csak hallgattam, hallgattam. Milyen jók is ezek a pillanatok. És milyen hasznosak!

– De Anya, mikor megyünk már nyaralni, vagy utazni vagy az unokatesókhoz?
– Szeretnél már nyaralni menni?
– Igen!
– Meg az unokatesókhoz is mennél már?
– Igen!
– Nyaralni majd nyáron megyünk, az unokatesók viszont nemsokára jönnek hozzánk.
– Nem! Ne jöjjenek!
– Azt szeretnéd, hogy mi menjünk hozzájuk?
– Nem! Mi se menjünk!
– Nem szeretnél játszani velük?
– Nem!
– Miért nem?
– Vagyis… Autósat szeretnék játszani velük! Amikor a múltkor ott voltunk, csak Benivel játszottak!
– Azt szeretnéd, hogy veled is játszanak az unokatesók és ne csak Benivel?
– Igen!
– Egyedül érezted magad a múltkor, amikor te autóztál, a sok gyerek meg mind mást játszott?
– Igen… 🙁

Kicsit tekervényes a párbeszéd, Ábel párszor önmagának is ellentmondott. Sebaj. Azért meghallgattam minden szavát és végül csak kibújt a szög a zsákból. Ha belegondolok, csomó ponton elmondhattam volna a saját véleményemet vagy azt, hogy mi a pontos tervünk, ki mikor és hova megy majd. Tanácsot adhattam volna Ábelnek, hogy mit csináljon ilyen helyzetben, hogyan játsszon. Neadjisten, hogy mit illik és mit nem.

De jó, hogy nem tettem! Így kerültünk az adott pillanatban olyan közel egymáshoz, hogy kiderülhetett, egyedül érezte magát, amikor az unokatesókkal találkozunk. Szonja babát nem számítva egyébként Ábel a legkisebb a hét gyerek közül. Most, hogy visszagondolok, tényleg előttem van a kép, hogy minden gyerek az asztalnál hajtogat, vág, karácsonyfadíszt készít. Miközben Ábel valamivel arrébb egyedül autózik és néha kéri, hogy valaki vele is játsszon, de csak nagy ritkán megy arrafelé valaki. Biztos nem először érzett így. Hm. Pedig én is ott voltam, mégsem vettem észre. Milyen jó, hogy néha elmondja, ami más módon, úgy látszik, nem jut el hozzám. És milyen jó, ha ilyenkor oda tudok figyelni rá és meg is hallom, amit mondani szeretne.