Címke: ítélet

Nem sikerült. Nem sikerült?

Három évvel ezelőtt választottunk sulit Beninek, de ahova leginkább szerettük volna, oda nem vették fel. Az akkori érzéseimről írtam ezt a kis szösszenetet.
Rossz hírt kaptam. No, azért egyáltalán nem tragikusat. Benit nem vették fel az általunk leginkább preferált iskolába. Nagyon szerettem volna, megtettem érte, amit tudtam. Nagyon izgultam és amikor kiderült, csalódott voltam. A bennem ugráló sakál már mondta is volna a magáét. Nyilván igazságtalanság történt velünk. Az iskola rosszul döntött és különben is, milyen iskola az ilyen, ahova még minket se vesznek fel. A felvett gyerekek és a szüleik pedig szégyelljék magukat, hogy volt képük ezt tenni velünk…
Aztán csitítgatni kezdtem. Nyugi. Most csalódott vagy. Várj pár percet, érezd át, éld meg a fájdalmadat. És most hogy vagy? Mire van szükséged? Mit kérsz magadtól?
Rambala Évától tanultam: a biztonság fontos szükségletünk. Miben tudjuk ezt megélni? Hol tartom a biztonságom? Abban az iskolában? Abban a munkahelyben? Abban a kapcsolatban? Vagy inkább abban a képességemben, hogy ha kell, megtalálom a boldogságomat, kiteljesedésemet máshol, mással, máshogyan is? Minél nagyobb hatásom lehet rá, minél közelebb van a szívemhez az, ahol a biztonságomat tartom, annál boldogabb lehetek.

Miért nem így csillapítom a lázát?

Hogy miért nem így és így csillapítom a lázát, miért nem így és így kezelem a nátháját, milyen felelőtlen szülő is vagyok én. Időnként kapok ilyet orvosoktól, nem is ritkán. És hogy miért nem így és így kezelem? Például azért, mert én úgy látom, hogy az orvosok között sincs egyetértés a kérdésben, és én lehet, hogy eddig egy megbízhatónak, lelkiismeretesnek és szakmailag hozzáértőnek tűnő másik orvos javaslata szerint jártam el. Meg azért is, mert igen, valóban előfordul, hogy felülbírálom az orvos által javasolt kezelést, ha azt valamiért nagyon nem találom összeegyeztethetőnek a saját véleményemmel, az életmódunkkal, a gyerekkel való kapcsolatommal.

De ettől még elismerem, hogy azzal, hogy máshogy járok el, mint amit az adott orvos javasolna, bonyolítom az ő munkáját, ami már az én bonyolításom nélkül is épp elég nehéz lehet és mindez feszültséget kelthet benne. Nem akarom sem magamat, sem őt hibáztatni ilyenkor, mindenkettőnknek megvan a saját, eltérő nézőpontunk. Ebben az orvos és köztem keletkezett konfliktusban nyilván sok kielégítetlen szükséglet húzódik meg mindkettőnk oldaláról. Mindazt, amit mond, tehát próbálom empatikusan fogadni, ugyanakkor nem akarok a helyzet mélyére ásni és időt, energiát fektetni abba, hogy nagyon belegondoljak. Főleg akkor, ha az adott orvossal ritkán találkozunk és azért így is együtt tudunk működni, amennyire szükséges.
 

Az önbizalmamat (hogy jó anya vagyok) nem tőle eredeztetem. Úgyhogy csak igyekszem levenni a gyerekem egészsége szempontjából számomra szükséges információkat, a kritikát pedig elengedem a zsiráffüleim mellett és a rendelőből kiérve le is teszem, nem foglalkozom vele tovább.

Van zsákodban minden jó?

Hull a pelyhes fehér hó,
Minden gyermek várva vár,
Kedves, öreg, Mikulás,
Piros alma, mogyoró,
Minden van a zsákodban, ami tetszik…

Szonja így énekelt még nemrég. Nagyon várja a Télapót és ennek megfelelően lelkesen énekel mindenféle mikulásos dalt. Ahol nem tudja pontosan a szöveget, ott mond helyette valami hasonlót, keverve-átköltve a sorokat. Most már azért – hála a kitartó gyakorolásának – egész jól megy ez a dal is! 🙂

De azért olvasva az ő verzióját, nem tűnik fel nektek valami? Én csak napok után lettem rá figylemes. Az utolsó sor ugyanis nem egészen így van az eredetiben. „Van zsákodban minden jó” helyett ő azt énekli: „Minden van a zsákodban, ami tetszik”.

Nahát, akkor csak átmegy tudat alatt is valami nekik abból, amit itthon próbálok képviselni! Miszerint a „jó” és a „rossz” nem obejktív igazságok, hanem az én véleményem. És ha valami szerintem jó, az csak annyit jelent, hogy nekem tetszik. Másvalaki meg lehet, hogy máshogy van ugyanazzal. Szóval anélkül, hogy Szonja valaha is így hallotta volna ezt a télapós dalt, ő így, rögtön énüzenetben adta vissza a tartalmát!

Még azt a közkeletű hiedelmet is igyekszem itthon ellensúlyozni, miszerint a Mikulás csak a jó gyerekeknek hozna ajándékot. Azonkívül, hogy nem hiszek abban, hogy vannak „jó” és „rossz” gyerekek, Bettelheim-nél azt is olvastam, hogy a gyerekeknek nagyon fontos, hogy legyen olyan ünnepük (mondjuk a Mikulás), ahova nem kúsznak be a felnőttek elvárásai és ítéletei, hanem ahol valóban önmaguk lehetnek, önmagukat ünnepelhetik, amikor megélhetik a feltétlen elfogadást, szeretetet.

Sehallselát Dömötör

Már akkor próbáltam itthon címkézés-mentes légkört teremteni, amikor a fiúk még kisebbek voltak. Ha például azt hallottam, hogy a gyerekek valakire azt mondják, hogy hülye, akkor elmondtam, hogy szerintem senki sem hülye és azt kérem, hogy inkább meséljék el, hogy konkrétan mit csinált az illető, ami nekik nem tetszett. Ez a címkézés-mentességre törekvésem annyi eredményt hozott, hogy ha pl. Beni lehülyézte Ábelt (vagy fordítva), ami azért igen gyakran megesett, akkor a válasz a „Te vagy hülye!” helyett néha az lett, hogy „Senki sem hülye!”. Vagyis érdemi változás nem történt, bár nem is hiszem, hogy ez ilyen pikk-pakk működne három és öt éves gyerekeknél. 🙂
No, történt egyszer egyik nap, hogy nagy Halász Jutka hallgatásban voltunk, én pedig lelkesen énekeltem vele a gyerekkoromat idéző dalokat: „Ó, ó, Mary, keletről fúj a szél…”, „Nem hívott senki, magamtól jöttem én…” és így tovább. Csudajó hangulatom volt. Aztán egyszer csak rázendítettem: „Sehallselát Dömötör, buta volt, mint hat ökör…”.
Ábel elnéző mosollyal figyelt egy darabig, majd rám szólt:
– Na de, Anya. Senki sem buta!
Hoppá! Most megfogott… 😉

A játékok a szőnyegen hevernek

Sokszor elhangzik EMK tréningeken, mi is elmondjuk azt a példamondatot, ami az ítéletmentes megfigyelés iskolapéldája, vagyis hogy „A játékok a szőnyegen hevernek”. Az olyan ítéleteinket érdemes erre lecserélnünk, mint például „rendetlen vagy”, „sose vagy képes”, „már megint széthagytad”.
Nemrég Beni arra kért, hogy hadd süssön bögrés sütit. Tudtam, hogy ehhez elő fog majd venni mindenféle hozzávalót és átmenetileg a pult tele lesz edénnyel, liszttel, kakaóporral stb. Miközben a nappaliban épp rendetlenség volt, a dolgozószobában sem tette még el az imént elővett kartonpapírokat, ollót. Egyszóval nem voltam túl lelkes a gondolattól. Így valaszoltam:
– Manó, amikor a dolgozóban a padlón látom az ollót és a kartonpapírokat, a nappaliban kiszórva hever a földön a társasjáték és a playmobil, a konyhapulton több koszos edény áll és közben arra gondolok, hogy szeretnéd elővenni a bögrés süti hozzávalóit, akkor hát… igencsak ideges és kétsegbeesett kezdek lenni…
Erre ő:
– OK, anya, értem. Akkor előbb elpakolok a dolgozóból.
Utána még a mosogatógépet is segített kipakolni és az edényeket a helyére tenni. Bár nem szeretek tankönyvszerűen beszélni itthon, ez azért mégiscsak működik… 🙂

Betöltés

Címkék

Archívum