Címke: engedékenység?

Gomba

Gomba

által | 2019.febr.7. |

Bogi utálja a gombát. Nem tudom, ez honnan jött, de egész kiskora óta haragban vannak egymással. Annyira utálja, hogy amíg kisebb volt, a gomba szó helyett családilag viccesen bagomb-ot mondtunk. Ha gombát főzök, messziről kiszagolja és azonnali szellőztetésbe kezd, majd magára csukja a szoba ajtaját.
Ilyen előzmények után sejthetitek, hogy mennyire szívesen ült ki a vasárnapi ebédhez, ami neki csirkepörkölt, nekünk gomba volt.
– Gyere ebédelni, Bogi! – invitáltam kedvesen.
– Én tuti nem megyek ki az ebédhez, ha gombát esztek. – jelentette ki határozottan.
– Ne már, gyere légyszi! Majd ülsz az asztal sarkához… – próbálkoztam.
– Biztos, hogy nem. – zárta rövidre a dolgot.
Gyors számvetés. Megértem, hogy Bogi nem szeretne „gombaszagban” ebédelni, ugyanakkor a hétvégi közös étkezésből nem szeretnék engedni…. Megoldáskereső üzemmód bekapcsol… Műanyag magas tároló asztalként tökéletesen funkcionál, Majánál van egy kissámli, ami méretben épp passzol hozzá. Boginak a konyhaajtóba tálalva :). Hoppá, megint egy mindenki számára tökéletes megoldás az ellenkezés, egymásnak feszülés, összeveszés helyett! 🙂 Köszi, EMK!

Pókemberes sapka és az önkifejezés

Pókemberes sapka és az önkifejezés

által | 2018.nov.19. |

Önkifejezés. Te jó ég, hogy ez nekem mennyire fontos! Gyerekként, kamaszként, majd anyaként újra központi szükségletemmé vált. Hogy a mindennapjaimat a számomra fontos értékek szerint éljem, hogy tudjam, ki is vagyok én a többiek között. Ez éltet, ez visz előre. Hogy én hozzam meg a saját döntéseimet akkor is, ha azok nem mindig a legjobb döntések. De legalább az enyémek. És hát hogyan másképp is tanulhatnék meg jó döntéseket hozni, mint úgy, hogy elkezdek „valamilyen” döntéseket hozni, aztán tanulni belőlük?
No, igen. A saját döntések. Emlékezetes maradt nekem évekkel ezelőttről egy pókemberes sapka története. Ami Beni saját döntése volt, amin keresztül ő kifejezhette akkori önmagát. Nekem viszont valamiért nem volt rendben. Talán féltem attól, hogy hamarosan ráun a szuperhősösdire és akkor aztán nem lesz hajlandó fölvenni többet? Attól tartottam, hogy Ábel megirigyli tőle és akkor vehetek neki is másik sapkát? A szuperhősökről nekem az agresszió jut eszembe és nem szerettem volna, ha a gyerekem ezt hirdetné a fején? Ki tudja? Lehet, hogy egy kicsit mindegyik.
Én mindenesetre másik sapkát választottam volna. És egy darabig próbáltam is rábeszélni másfajta sapkákra. Mert azt hittem, hogy ez az én döntésem, amiről meg kell őt győznöm. Pedig Beni akkor már majdnem hat éves volt. Végül úgy döntöttem, hogy a sapkavásárlás most már legalább annyira az ő döntése is, főleg ha nem árt vele senkinek. Az én döntésem pedig elsősorban az, hogy támogatom őt az önkifejezésében, önmaga megtalálásában vagy akadályozom.

Tabletezés

Tabletezés

által | 2018.okt.17. |

Szonja rajzfilmet néz a tableten. Mondtam neki, hogy kettőt nézhet, azt felelte, OK. Kettő után viszont látom, hogy kezdené a harmadikat.
– Nem-nem, szívem, megvolt a kettő! – mondom és kiveszem a kezéből.
– De Anya, még ezt a legutolsót hadd nézzem meg! – kéri kiabálva, visítva.
Nem akarom hagyni.
– Látod, Szonjus, pont ez a bajom, hogy ha egyszer elkezded, nem tudod abbahagyni! Ezt teszik veled a rajzfilmek, kiabálós leszel tőlük! Amíg nem vetted a kezedbe, semmi bajod sem volt – érvelek neki, bár szerintem ennek a felét se érti. Inkább csak magam előtt próbálom igazolni a nem túl erőszakmentes viselkedésemet.
De közben azért érzem, hogy nem egészen OK ez így. Nem vagyok békében azzal sem, ha hagyom továbbnézni a rajzfilmeket és azzal sem, hogy erőszakosan magamnál tartom a tabletet, miközben ő teljesen ki van borulva. Akkor most mi legyen? Annyi biztos, hogy a kapcsolatunkat először helyre kell állítani. A többit majd meglátjuk utána.
Az ölembe veszem, összebújunk, kicsit megnyugszik. Elkezdek másról beszélgetni vele, talán más módját is megtaláljuk az izgalmaknak, játszásnak. Egy darabig úgy tűnik, hogy ez működik, de aztán újra kérlelni kezd:
– Anyaaaa! Csak ezt a legutolsót hadd nézzem meg!
No, ezt most elhiggyem neki? Volt már olyan, hogy megtartotta, amit ígért és sokszor olyan is, hogy nem.
És akkor kigyúlt egy kis villanykörte a fejemben ezzel a felirattal: Bizalom
Milyen mérhetetlenül sokat fejlődhetnek a gyerekeink pusztán attól, ha bízunk bennük! Lehet, hogy Szonja nem mindig tartotta be eddig az ígéretét (hiszen még csak 3 éves!), de ha támogatni szeretném, hogy ezután betartsa, akkor erre nem árt minél több lehetőséget adnom neki. És ezzel a döntés is megszületett bennem:
– Rendben, szívem, visszaadom a tabletet, nézd meg még ezt az utolsó rajzfilmet. És amint vége van, légy szíves szólj, mondd hogy „Anya, vége!” és add ide vissza a kezembe. Jó?
-Jó!
-Akkor mi lesz majd, ha vége lesz? – kérdezek vissza.
-Szólok neked, hogy „Anya, vége” és visszaadom! – válaszolja lelkesen.
Néhány perc múlva csillogó szemekkel jön hozzám:
-Anyaaaa! Vége! Tessék! – nyoma sincs az iménti feldúltságának. Nem csak nyugodt, de büszke is, hogy teljesíteni tudta ezt a fontos feladatot, amivel megbíztam.

Miért iszol a poharamból?

Miért iszol a poharamból?

által | 2018.aug.15. |

– Naaaa, Anya, miért iszol a poharamból?? – kérdezi Szonja felháborodottan.
Való igaz, szó nélkül elvettem a poharát és ittam belőle, az enyém épp nem volt a közelben.
– Bocsánat, ne haragudj. Ihatok a poharadból? – mondom neki.
– Igen! – feleli erre lelkesen.

Nyilván nem azzal volt baja, hogy beleittam, hanem az zavarta, hogy nem vontam be az őt érintő kérdésekbe, illetve gondolom, kölcsönös tisztelet szeretett volna (hiszen hasonló esetben ő is megkérdezi ezt tőlem). Ha egy kicsit odafigyelek ezekre az alapvető szükségleteire, máris könnyebb az életünk.

Pancsolás a város közepén

Pancsolás a város közepén

által | 2018.júl.30. |

Egyik délután az egész családdal bent jártunk a belvárosban. Hazafele a gyerekek megláttak egy szökőkutat, ahol a földből lövellt ki a víz, tehát egészen közel lehetett hozzá menni. Mondanom sem kell, fürdőnadrág az nem volt nálunk, hiszen nem ezért jöttünk a belvárosba, hanem elintézni egy-két dolgot és eszünkbe sem jutott, hogy majd ilyen szökőkúttal fogunk szembetalálkozni.
Másfelől a gyerekek meg nagyon sóvárogtak, hogy de jó lenne ott szaladgálni a víznél ebben a melegben… Már épp előjött volna belőlem a szokásos gondolatmenet: De hát gyerekek, vizes lesz a ruhátok, megfáztok, otthon a kertben is tudtok majd vizezni, ha hazaértünk, meg hétvégén is terveztük, hogy kimegyünk strandra, meg egyébként is mindjárt felébred a húgotok, úgyhogy jó lenne már hazaindulni… stb stb stb.

Aztán eszembe jutott, hogy na bumm, és ha vizesek lesznek. Tök meleg van. Sőt, ha belegondolok, még van is egy pár tartalékruha az autóban, amit nem is hagytunk túl messze innen. Na bumm, és ha felébred a húguk, majd megszoptatom itt a padon. És egyszercsak az egész helyzet megfordult. Már nem a kifogásokat kezdtem keresni, hogy miért is nem akarom a vízhez engedni őket. Eldöntöttem, hogy szeretném, ha itt és most jól éreznék magukat a srácok, minden mást pedig majd megoldunk.
Persze még a ruhájuk legkisebb csücske is csuromvizes lett. De olyan önfeledten szaladgáltak és kacagtak közben, hogy az engem mindenért kárpótolt. Olyan örömöt éreztem, ahogy néztem őket és tudtam, most hozzájárultam a jóllétükhöz. És nem utolsósorban a sajátoméhoz is.

Betöltés

Facebook oldalunk

https://www.facebook.com/egyutterzoneveles

Archívum