Kategória: Kapcsolódás gyermekeinkkel

Szonja és a fagyi

Szonja és a fagyi

által | 2020.jún.10. |

Szonja beült a benti függőágyba egy fagyikehellyel a kezében. Nyugodtan hintázgat, közben a fagyiját eszegeti kiskanállal.
– Szonjus, szállj ki gyorsan, nagyon féltem a szőnyeget. Látod, milyen szép világos? Nagyon szomorú lennék, ha csokifoltos lenne. Kérlek, ne itt fagyizzál. Ülhetsz a kisasztalhoz, a nagyhoz, vagy a teraszra is kimehetsz Apához – mondom neki.
Szonjus érti, amit mondok, kiszáll a függőágyból és nem is akar visszaülni. De valahogy mégsem OK minden. Kicsit megszeppenve álldogál a szoba közepén kezében a fagyival.
Elkedvetlenedett. Talán a kapcsolódást nem élte meg most velem úgy, ahogy szerette volna? Akkor ezt még erősítsük egy kicsit!
– Szonjus, nézd csak, én most ideülök a laptoppal a nagy asztalhoz, megrendelem a bevásárlást. Gyere, csüccs ide mellém!
– Jó, ideülök. És akkor fagyizás után én is folytatom itt a színezést – kiált vidáman.
Újra helyreállt a lelkében a rend. 🙂

Áramszünet – érzések

Áramszünet – érzések

által | 2020.máj.28. |

Múlt héten majdnem egésznapos áramszünet volt nálunk. Bár lehetett volna előre tudni, mi megfeledkeztünk róla, így váratlanul írt bennünket ez a helyzet reggel. Beni Google Classroom-os óráját lemondtam és hogy a home-office-ban dolgozó férjem (egy aksival, mobilnetről) teljesíteni tudja az aznapi határidőit, átszerveztük az eszköz-igényes tevékenységeinket. A konyhánk leállt, így az ebédet is rendeltük, a leckék közül pedig elhalasztottuk azokat a netes játékos feladatokat, amelyek sok aksi-használatot igényeltek volna.

Ellenben elővettük az érzés kártyákat!
– Gyerekek, kiben milyen érzések vannak most az áramszünet-helyzethez kapcsolódóan? – kérdeztem tőlük.
– Feszültség.
– Türelmetlenség.
– Unalom.
– Tehetetlenség.
Közösen választottuk ki egymás után az érzéseket.
– Öröm! – kiáltottak egyszer csak a fiúk.
– No, és az öröm, az miért? – kérdeztem.
– Mert rendeljük az ebédet!
– És mire lenne szükségünk? – kérdezem most már a szükségletek felé terelve a párbeszédet.
– Wifi-re!!! – hangzik az egyértelmű válasz.
Talán ezt is felvehetnénk a szükségletlistánkra…

Mindenesetre, ha a leckével, munkával nem is sokat haladtunk aznap, az egymással való kapcsolódással és az EMK-val igen. Hálás vagyok, hogy így alakult ez a nap. 🙂

Félek a koronavírustól

Félek a koronavírustól

által | 2020.ápr.14. |

– Anya, félek – mondja Szonja.
– Mitől félsz, kincsem? – kérdezem.
– A koronavírustól.
– És mi az, amitől félsz, mi fog történni?
– Az, hogy elkapom.
– Ha elkapnád, abban mi lenne a félelmetes?
– Nem tudom…
– Szeretnél nyugodt lenni, hogy nem történhet baj veled?
– Igen…
– Az olyan kis manókra, mint te vagy, nem jelent komoly veszélyt a vírus, talán csak köhögnél néhányat. Az a fontos, hogy az idősekre vigyázzunk most, hogy ők egészségesek maradjanak. Nagyapa például.
– Meg nagymama! – kiáltja.
– Tudod, mit tudunk most tenni azért, hogy rájuk vigyázzunk?
– Hát, hogy nem találkozunk velük, csak laptop-on beszélgetünk, hogy nehogy elkapják a betegséget.
Szonja megnyugszik. Ha átfordítjuk cselekvésbe a félelmeinket, már nem is annyira félelmetesek…
 

Diafilm

Diafilm

által | 2020.márc.30. |

– Anya, vetíts ma este diafilmet! – kéri tőlem Szonja hangosan.
– Szivem, késő van, ma már nem diafilmezünk, majd holnap – felelem.
– De Anya, most diafilmezzünk! MOST!
– Szonjus, válassz inkább valamilyen másik mesét, OK?
– Nem jó másik mese! Csak a diafilm jó!!

Későn van, elcsúsztunk a lefekvéssel, fáradt vagyok, pedig alig volt időm dolgozni: a nap nagy részében a bátyjaival tanultam az aznapi iskolai feladatokat.
Karanténéletünkben most az iskolásokkal való tanulás az én elsőszámú feladatom. Az apjuknak – hálisten – elég sok munkája van, még ha – megint csak hálisten – mindezt home-office-ban tudja is tenni.
Szóval fáradt vagyok, ráadásul szeretném, ha időben lefeküldnének a gyerekek, mert holnap újra otthoni tanulás. Hogy is férne most még bele a diafilm is??

De hát Szonjának most azonnal kell a diafilm, hiába magyarázom, hogy azt elővenni, a filmet előkeresni, lehet, hogy az égő is kiégett a diavetítőből, és majd inkább holnap kezdjünk ebbe bele.

– Diafilm! Diafilm! – mondja már majdnem síró hangon.
És akkor eszembe jut, hogy hiába voltunk itthon mindketten egész nap, ma még alig találkoztam ezzel a kicsi lánnyal. Hogy lehet ez?
– Szonja, az a baj, hogy szeretnéd, hogy veled is foglalkozzunk?
– Igen – mondja és a számonkérő hangja inkább szomorúvá válik. – Mindig csak a fiúkkal foglalkoztok. Velem is játsszon valaki…

Kicsi ovis manókám, igaza van. A munka, az iskolai feladatok, a család ellátásának megszervezése, a hírek követése valahogy elviszi a figyelmünket. Pedig itt ez a már majdnem ötéves tündérke, akinek ezekben az időkben talán még nagyobb szüksége van ránk, mint eddig. Miért is kiabálok vele? Miért nem nyitom ki jobban a füleimet?

– Szonjus, figyelj csak. Fáradt vagyok, mennék már mielőbb aludni. De látom, milyen fontos neked, hogy veled is többet foglalkozzunk. Mit gondolsz, hogy tudnék többet foglalkozni veled ma este úgy, hogy azért pihenjek is közben?
– Hát, Anya, jó lesz, ha csak mesét olvasol…
– És majd holnap diafilmezünk, jó?
– Jó!!!

Másnap este diafilmeztünk. Nagyon boldog volt. És én is. 🙂

Szonja és az EMK kártyák

Szonja és az EMK kártyák

által | 2019.szept.19. |

Szonja nagyon kikelt magából. Meg akarna nézni egy rövid videót YouTube-on, én viszont ezt nem szeretném, nem is adok kütyüt a mancsába. Ami azt illeti épp dolgozom és bevallom, egyáltalán nem örülök, hogy dühösen üvölt mellettem. Persze empatizálhatnék is, utánajárhatnék, miért fontos ez neki, beszélgethetnénk. De most valahogy nincs türelmem, kicsit ideges vagyok a saját dolgaim (értsd: kielégítetlen szükségleteim) miatt.
Szerencsére Szonja meglátja a falon az érzés-szükséglet kártyákat.
– Tudod, hogy érzem most magam?!! – kérdezi dühösen. – Hát így!!
És a „feszültség” kártyán levő dühös, feszült kisfiú képére mutat.
No, erre már felkapom a fejem. Odavagyok, hogy a 4 éves kislányom magától EMK-zik. Nálam ez übereli a munkát is vagy bármit. 🙂 Meg különben is, ha már nekem nem jutott eszembe elővenni az EMK-t, legalább fogadni tudjam tőle, nem?
Rá figyelek.
– Mondd csak, szomorúnak is érzed magad? – kérdezem tőle és a mellette levő kártyán a kislányra mutatok.
– Igen… – mondja kicsit már nyugodtabban.
Kicsit még nézegeti a kártyákat.
– Anya, és ez is – mutat egy újabb kártyára. Most a szükségletek közül választott egyet, az együttérzést, itt egy anyukát látunk, ahogy a gyermekére figyel átölelve őt.
-Ezt szeretnéd, kincsem? Együttérzést? – kérdezem.
Bólogat és összebújunk. Kicsit így maradunk, majd nyugodtan elvonul játszani.
Hát valahogy így működik az EMK.

Betöltés

Facebook oldalunk

https://www.facebook.com/egyutterzoneveles

Archívum