Címke: empátia

Szonja és a fagyi

Szonja és a fagyi

által | 2020.jún.10. |

Szonja beült a benti függőágyba egy fagyikehellyel a kezében. Nyugodtan hintázgat, közben a fagyiját eszegeti kiskanállal.
– Szonjus, szállj ki gyorsan, nagyon féltem a szőnyeget. Látod, milyen szép világos? Nagyon szomorú lennék, ha csokifoltos lenne. Kérlek, ne itt fagyizzál. Ülhetsz a kisasztalhoz, a nagyhoz, vagy a teraszra is kimehetsz Apához – mondom neki.
Szonjus érti, amit mondok, kiszáll a függőágyból és nem is akar visszaülni. De valahogy mégsem OK minden. Kicsit megszeppenve álldogál a szoba közepén kezében a fagyival.
Elkedvetlenedett. Talán a kapcsolódást nem élte meg most velem úgy, ahogy szerette volna? Akkor ezt még erősítsük egy kicsit!
– Szonjus, nézd csak, én most ideülök a laptoppal a nagy asztalhoz, megrendelem a bevásárlást. Gyere, csüccs ide mellém!
– Jó, ideülök. És akkor fagyizás után én is folytatom itt a színezést – kiált vidáman.
Újra helyreállt a lelkében a rend. 🙂

Én is ezzel akarok játszani!

Én is ezzel akarok játszani!

által | 2020.ápr.22. |

– Nem játszhat Szonja a legómmal! – kiáltja Ábel.
– De én azzal akarok játszani! Nekem is kell egy olyan legóbusz, mint Ábelé!
– Nem is kell neked legóbusz!
– Akkor ezzel játszom!
– Ezzel nem játszhatsz, mert ezt én kaptam!

Hétköznap délelőtt van. Ábelnek lenne leckéje, mégis a szőnyegen legózik. Szonjának is épp ez a legó tetszett meg. Ő unatkozik kicsit itthon, hiányoznak az ovis barátnői, bár a dolgozó szülők és a tanuló bátyjai mellett általában jól elfoglalja magát.
A testvérek kapcsolata is sokat erősödött az elmúlt hetekben. Ilyen kis összekapások előfordulnak azért és hogy ne harapózzon el nagyon, odamegyek hozzájuk:

– Gyerekek, mondjátok el nekem is, melyikőtök mit szeretne?
– Én azt, hogy amíg tanulok, Szonja ne játsszon a legómmal! – mondja mérgesen Ábel.
– De én meg unatkozom! – feleli erre szomorúsággal vegyes haraggal Szonja.
Látom, feszültek még mindketten, úgyhogy próbálok empatizálni velük és közben az álláspontokat is közelebb hozni egymáshoz:
– Szonjus, unatkozol és valami érdekeset szeretnél játszani?
– Igen! – válaszolja.
– Ábel, hát neked mi a fontos? Vigyázni szeretnél a legóbuszodra?
– Igen! Meg én is játszani akarok vele.
– Fárasztó a tanulás? Jó lenne már egy kis pihenés is, meg játék? – kérdezem.
– Igen!
– No gyerekek, kinek van ötlete olyan megoldásra, ami mindenkinek jó? Amikor Szonja is tud érdekeset játszani, Ábel is tud pihenni és a legóbuszra is vigyázunk.
– Anya, tarthatunk most szünetet a tanulásban? Mert akkor játszhatnánk most a busszal együtt és később, amikor folytatom a leckét, akkor Szonja játszik mást – javasolja Ábel.
– Nekem rendben. Szonja neked is?
– Igen!
– Szuper, akkor legyen így!

Békében játszanak tovább a legóbusszal. Talán egy kis könnyedség és odafigyelés is hiányzott mindkettőjüknek.

Félek a koronavírustól

Félek a koronavírustól

által | 2020.ápr.14. |

– Anya, félek – mondja Szonja.
– Mitől félsz, kincsem? – kérdezem.
– A koronavírustól.
– És mi az, amitől félsz, mi fog történni?
– Az, hogy elkapom.
– Ha elkapnád, abban mi lenne a félelmetes?
– Nem tudom…
– Szeretnél nyugodt lenni, hogy nem történhet baj veled?
– Igen…
– Az olyan kis manókra, mint te vagy, nem jelent komoly veszélyt a vírus, talán csak köhögnél néhányat. Az a fontos, hogy az idősekre vigyázzunk most, hogy ők egészségesek maradjanak. Nagyapa például.
– Meg nagymama! – kiáltja.
– Tudod, mit tudunk most tenni azért, hogy rájuk vigyázzunk?
– Hát, hogy nem találkozunk velük, csak laptop-on beszélgetünk, hogy nehogy elkapják a betegséget.
Szonja megnyugszik. Ha átfordítjuk cselekvésbe a félelmeinket, már nem is annyira félelmetesek…
 

Tanulni próbálunk

Tanulni próbálunk

által | 2020.ápr.3. |

-Nem akarom megcsinálni! Jaj, már megint egy színezős feladat! – mondja Ábel.
– Ábel, tessék megcsinálni, már csak egy kicsi van hátra! – felelem szigorúan.
-De nem akarom, hagyjál békén! Utálok rajzolni, színezni! És már úgyis értem, minek még ki is színezni?!

Csütörtök délután 2 óra van, karanténéletünk és az otthon tanulás 3. hete. Sok ez neki. Nekem is.
Mókuskerékben érezzük kicsit magunkat, a gyerekek is, én is. Elgondolkodom. Rendben van az, hogy nem érzem jól magam addig, amíg ki nem pipáltuk az összes feladatot az aznapra átküldött lecke listáról? Azt gondolom, a tanítók segítenek, támogatnak bennünket abban, hogy fejlődjünk. Köszönet érte! De az már a mi dolgunk, hogy ezt hogyan engedjük be az életünkbe és hogyan teremtünk egyensúlyt magunknak. Olyan egyensúlyt, ami valóban minket szolgál.

-Szivem, fáradt vagy, sok a lecke, és unalmasak a feladatok? – kérdezem, most már más hangon.
-Igen!
-Tudod, hogy nekem mi a fontos?
-Mi?
-Az, hogy a lényeget tudd, ami tényleg hasznos tudás. Csináljuk úgy, hogy elmondod, hogy mit értesz a tananyagból. És ha azt látom, hogy már érted, tudod, akkor nem kell végigcsinálni a hozzá tartozó összes feladatot, amit adnak, OK? Ha pedig vissza kell küldeni, akkor segítek én is például színezéssel, rajzolással, jó?
-Jó – mondja és kicsit nyugodtabb.

Újrakezdjük, folytatjuk. Tényleg érti. Én meg tényleg színezek neki egy kicsit és így előbb befejezzük.
Most aztán van bőven lehetőség a gyerekeink cinkosainak lenni, ahogy Vekerdy Tamástól hallottuk…

Diafilm

Diafilm

által | 2020.márc.30. |

– Anya, vetíts ma este diafilmet! – kéri tőlem Szonja hangosan.
– Szivem, késő van, ma már nem diafilmezünk, majd holnap – felelem.
– De Anya, most diafilmezzünk! MOST!
– Szonjus, válassz inkább valamilyen másik mesét, OK?
– Nem jó másik mese! Csak a diafilm jó!!

Későn van, elcsúsztunk a lefekvéssel, fáradt vagyok, pedig alig volt időm dolgozni: a nap nagy részében a bátyjaival tanultam az aznapi iskolai feladatokat.
Karanténéletünkben most az iskolásokkal való tanulás az én elsőszámú feladatom. Az apjuknak – hálisten – elég sok munkája van, még ha – megint csak hálisten – mindezt home-office-ban tudja is tenni.
Szóval fáradt vagyok, ráadásul szeretném, ha időben lefeküldnének a gyerekek, mert holnap újra otthoni tanulás. Hogy is férne most még bele a diafilm is??

De hát Szonjának most azonnal kell a diafilm, hiába magyarázom, hogy azt elővenni, a filmet előkeresni, lehet, hogy az égő is kiégett a diavetítőből, és majd inkább holnap kezdjünk ebbe bele.

– Diafilm! Diafilm! – mondja már majdnem síró hangon.
És akkor eszembe jut, hogy hiába voltunk itthon mindketten egész nap, ma még alig találkoztam ezzel a kicsi lánnyal. Hogy lehet ez?
– Szonja, az a baj, hogy szeretnéd, hogy veled is foglalkozzunk?
– Igen – mondja és a számonkérő hangja inkább szomorúvá válik. – Mindig csak a fiúkkal foglalkoztok. Velem is játsszon valaki…

Kicsi ovis manókám, igaza van. A munka, az iskolai feladatok, a család ellátásának megszervezése, a hírek követése valahogy elviszi a figyelmünket. Pedig itt ez a már majdnem ötéves tündérke, akinek ezekben az időkben talán még nagyobb szüksége van ránk, mint eddig. Miért is kiabálok vele? Miért nem nyitom ki jobban a füleimet?

– Szonjus, figyelj csak. Fáradt vagyok, mennék már mielőbb aludni. De látom, milyen fontos neked, hogy veled is többet foglalkozzunk. Mit gondolsz, hogy tudnék többet foglalkozni veled ma este úgy, hogy azért pihenjek is közben?
– Hát, Anya, jó lesz, ha csak mesét olvasol…
– És majd holnap diafilmezünk, jó?
– Jó!!!

Másnap este diafilmeztünk. Nagyon boldog volt. És én is. 🙂

Betöltés

Facebook oldalunk

https://www.facebook.com/egyutterzoneveles

Archívum