Címke: házimunka

Egyszerű karantén

Egyszerű karantén

által | 2020.ápr.16. |

Ismét egy aprócska, de számomra nagyon örömteli lehetőséget fedeztem fel a karantén-létben. Új utat találtam ahhoz, hogy többet tegyek egy sokszor háttérbe szorított szükségletemért: az egyszerűségért. Méghozzá selejtezéssel. 🙂
Nálunk van pár fölösleges dolog a lakásban. Annál legalábbis biztosan több, mint amennyit én szívesen látok. 🙂 Van mindenféle vegyesen, gyerekholmik és egyebek is. A felnőtt cuccok okozzák a kisebb gondot nekem, a gyerekholmik viszont gyorsan cserélődnek, sok ugyan kikerül a háztartásból, de mindig be is kerül helyette ugyanannyi. Az összmennyiség valahogy túl lassan apad. Három gyerek, ünnepek, programok, fesztiválok, no meg az, hogy sokan ajándékoznak nekünk csakúgy is mindenfélét, gondolván, hogy egy ilyen nagy családban biztos mindennek lesz helye… Szerencsére a gyerekek (kis idő elteltével) nem ragaszkodnak túlságosan a dolgaikhoz, nem is tudom, hogy nekik vagy nekem nehezebb-e időnként a tárgyak elengedése. Mindenesetre nem mindig könnyű lépést tartani a beáramló cuccmennyiséggel. Mindig is úgy képzeltem, olyan ez, mint egy fogyókúra: a leadott és felvett kalóriákra egyformán figyelni kell. Próbálok is, de nem vagyok még elégedett.
És itt jön a karanténlétben rejlő lehetőség: most egészen minimális mennyiségű holmi áramlik be hozzánk. Selejtezni viszont most is tudunk. Legfeljebb most nem az oviba viszem el a megunt játékokat, hanem csak a padlásra. A tavaszi szünetben együtt selejteztünk a gyerekekkel és az egyszerűség, szépség iránti vágyam, úgy láttam, rájuk is hat. Lelkesen szabadultak meg ők is a régi dolgaiktól és velem együtt örültek, ahogy tisztult, szépült a lakás. A karantén végére, remélem, mindannyian sokkal jobban meg tudjuk majd élni ezeket szükségleteinket, és ezáltal az egymás iránti kapcsolódást is. 🙂

Feladatok bűvöletében

Feladatok bűvöletében

által | 2019.febr.11. |

– Bevásárolni
– Ebédet főzni
– Levelet feladni
– Tartalékruhát vinni az oviba
– Különórát befizetni
– Farsangi jelmezt kigondolni
– Szülinapi zsúrt megszervezni
– …
Ismerős? Nekem tele a fejem elintéznivalókkal. Akár leírom, akár nem, állandóan ilyen listákat látok magam előtt. És közben abban az illúzióban élek, hogy annál jobb lesz nekem, sőt, annál jobb anya leszek, minél több mindent sikerül elintéznem ezek közül. Nem mintha ez olyan egyszerű lenne, mert mire kipipálnék egyet, általában hozzáírok még kettőt…
Aztán ha beüt egy (tulajdonképpen nem is annyira) váratlan esemény, konkrétan például Beni és Ábel összevesznek és Ábel sírni kezd, akkor a vigasztalás ötödik percében már kezdem kényelmetlenül érezni magam. Hiszen ha én most itt nekiállok hosszasan vigasztalgatni, együttérezni, kapcsolódni, akkor mégis mikor fogom megfőzni az ebédet, befizetni a különórát és megszervezni a szülinapi zsúrt? Szóval a te érdeked is, kicsi fiam, hogy most hagyd anyát, hadd menjen a dolgára. És közben hadd higgye, hogy ettől majd jobb anya lesz…

Megélt szükségleteim

Megélt szükségleteim

által | 2019.jan.30. |

Vendégeket vártunk, egy olyan barátomékat, akikkel régen találkoztunk. A fejemben rögtön elkezdtek záporozni a gondolatok: még rendet rakni is KELL, még takarítani is KELL, még be KELL vásárolni, hiszen valamivel meg KELL őket kínálni, stb. Még itt se voltak, magamban már szinte azt vártam, hogy elmenjenek, hogy végre pihenhessek és ne a KELL-ekkel KELL-jen foglalkoznom.
Aztán a készülődés közepén egyszercsak kigyúlt a kicsi villanykörtém.
– Állj! – mondtam magamnak. – Gondolj már bele, mi történik! Épp egy rég látott barátodék jönnek látogatóba, íme egy kiváló alkalom a kapcsolódásra és te már alig várod, hogy elmenjenek? Egy lehetőségtől fosztod meg magad!
– Nem is egytől! – gondoltam tovább. – Te jó ég, még hány és hány örömről maradok le így, mert csak a KELL-eket látom bennük. Magáról az életemről maradok le így…
No, rögtön fordult is bennem a dolog és attól kezdve örömmel néztem az esemény elé. Örömmel tettem-vettem, készülődtem, de nem gondoltam tragédiaként arra, ha nem végzek mindennel úgy, ahogy eredetileg gondoltam. Együtt leszünk, kapcsolódunk, a többire meg úgyse fogunk már emlékezni néhány nap múlva. 🙂
Most, hogy ezt tudatosítottam magamban, igyekszem ezután is az előttem álló eseményekre, helyzetekre úgy gondolni, mint lehetőségek egy-egy szükségletem megélésére: kapcsolódás, inspiráció, önkifejezés, béke, hozzájárulás, szeretet. Így tudnak csak igazán feltölteni, így tudok belőlük igazán erőt meríteni.

Almás rétes

Almás rétes

által | 2018.nov.10. |

Maja segítségét kértem az ebédfőzésben egyik hétvégi délelőtt, hogy az almáspitére is maradjon energiám.
– Most nem, Anya, ne haragudj – vetette oda lazán.
– Ööö, almás rétest is akartam sütni, de így akkor hanyagolom – és nyugtáztam magamban, hogy nyalánkság nélkül zárjuk majd az ebédet.
A desszertnélküliség szomorú lepelként nehezedett rám 🙂 Hirtelen ötlettől vezérelve:
– Vagy esetleg van kedved délután egyedül megsütni? – tudakoltam.
– Ja, igen, szerintem megsütöm – lepett meg a válasszal.
– Az szuper lenne, köszi!
Reményteljesen csuktam vissza az ajtaját.
Délután épp takarítani készültem, amikor hallottam Maja motoszkálását a konyhában.
– Megcsinálom most a rétest.
Húha, én épp a szobában készültem port törölni, ugyanakkor egy közös rétessütés remek alkalom a kapcsolódásra… Ha a porttörlést hanyagolom, később nem lesz energiám nekiállni, ezt biztosan tudtam. Erőtlen próbálkozás volt a részemről:
– Huh, épp most kezdtem volna port törölni. Esetleg segítesz benne és utána együtt csináljuk a rétest?
Nos, ez lukra futott ötlet volt…
Maja:
– És ha előbb letörlöd a port és utána kijössz?
Ezt én vétóztam meg, hiszen addigra valószínűleg épp végzett volna az érdemi részével…
– Akkor te nyugodtan törölj port, én meg csinálom a rétest! – javasolta.
Hát, én ezzel sem voltam kibékülve, a gondolatra a kapcsolódás szükségletem jó nagyot harapott a bal hátsó felembe 🙂 🙂

– És ha bejönnél a szobába almát pucolni? – kérdeztem reménykedve. Gyanítottam, hogy az almapucoláshoz szükséges eszközök behozatala nem lesz ínyére… De lám:
– Oké, az úgy tök jó.
Épp egyszerre végeztünk, ő az almapucolással, én a portörléssel, így a konyhában közösen fejezhettük be a rétest…
Nemcsak a rétes, hanem a közös megoldáskeresés, együttműködés és kapcsolódás is mennyei volt!

Nemet mondani ér – szülőként is

Nemet mondani ér – szülőként is

által | 2018.okt.12. |

Sokszor írtam már nektek arról, hogy nálunk bizony ér nemet mondani. A gyerekek is mondhatnak nemet és mi, szülők is… Egy léleksimogató történet következik 🙂
– Anya, megcsinálod a szendvicsemet? – kérdezte Maja egy sulis napon, az ágyban nyújtózkodva, indulás előtt 30 perccel.
– Bocs, Maja, nem. Én is el vagyok havazva, még a saját kajámat sem tettem el… – mondtam sietve és kicsit azért összeszorult a szívem… (Hát… nem mondok könnyen nemet, na!)
Maja kisomfordál, térül-fordul, kenyér elő, avokádókrém elő…
– Neked elég egy szendvics? – nézz rám álmosan.
– Öööö, igen, köszi! Az enyémet is megcsinálod? – néztem tágra nyílt szemekkel.
– Persze. – felelte „mi sem természetesebb ennél” – hangsúllyal.
Libabőrös lettem (mit liba, LÚD…. ? )
Szemrehányásnak, neheztelésnek nyoma sem volt…. Csak a kölcsönös tiszteletnek és elfogadásnak. ÉLJEN A „NEMET MONDANI ÉS ELFOGADNI TUDÓ” ÚJ GENERÁCIÓ!

Betöltés

Facebook oldalunk

https://www.facebook.com/egyutterzoneveles

Archívum