– Bevásárolni
– Ebédet főzni
– Levelet feladni
– Tartalékruhát vinni az oviba
– Különórát befizetni
– Farsangi jelmezt kigondolni
– Szülinapi zsúrt megszervezni
– …
Ismerős? Nekem tele a fejem elintéznivalókkal. Akár leírom, akár nem, állandóan ilyen listákat látok magam előtt. És közben abban az illúzióban élek, hogy annál jobb lesz nekem, sőt, annál jobb anya leszek, minél több mindent sikerül elintéznem ezek közül. Nem mintha ez olyan egyszerű lenne, mert mire kipipálnék egyet, általában hozzáírok még kettőt…
Aztán ha beüt egy (tulajdonképpen nem is annyira) váratlan esemény, konkrétan például Beni és Ábel összevesznek és Ábel sírni kezd, akkor a vigasztalás ötödik percében már kezdem kényelmetlenül érezni magam. Hiszen ha én most itt nekiállok hosszasan vigasztalgatni, együttérezni, kapcsolódni, akkor mégis mikor fogom megfőzni az ebédet, befizetni a különórát és megszervezni a szülinapi zsúrt? Szóval a te érdeked is, kicsi fiam, hogy most hagyd anyát, hadd menjen a dolgára. És közben hadd higgye, hogy ettől majd jobb anya lesz…