Benit hozom el a suliból. Vagyis csak hoznám, ugyanis az iskolánál a parkolóban elénk állt egy autó, nem tudok tőle kiállni. Közben Beni és a húga már az autóban, indulnánk a harmadik gyerkőcért. Na tipikusan ilyenkor megy bennem fel a pumpa.
De nem ma. Ma valamiért egészen nyugodtan, sőt, jókedvűen tudok hozzáállni a helyzethez.
– Beni, képzeld – fordulok a fiamhoz, – Apa azt olvasta valahol, hogy vannak parkolók, ahol simán egymás elé parkolnak az autók, de nem húzzák be a kéziféket, hogy ha útban lennének, arrébb lehessen őket tolni. Gyere, derítsük ki, igaz-e a hír, nézzük meg, eltolható-e ez a kocsi.
Beni arcán csibészes mosoly jelenik meg, végre történik valami izgalmas. 🙂
Megnézzük, valóban nincs behúzva a kézifék. Megmozdítjuk a kocsit, simán eltolható. OK, akkor nincs gond. Nagy vidámságban toljuk az autót ketten, miközben megjelenik a tulajdonos, sűrű elnézést kér, hogy csak egy pillanatra ment el, beül és már el is hajt.
Hát, ez jó kis kaland volt. 🙂 A gyerekekkel vidám hangulatban indulunk tovább.
Miért voltam most ilyen jókedvű, amikor máskor ugyanezen csak bosszankodtam volna? Persze most is alakulhatott volna másképp, ha például nem tudjuk a kocsit eltolni, a tulajdonos sokáig nem jön, én pedig emiatt elkések, akkor biztos nem vettem volna ilyen jól a helyzetet. De az azért nagyon elgondolkodtat, hogy máskor olyan pipa tudok lenni, hogy csak mérgelődésre és dudanyomkodásra futja, még csak meg se próbáltam volna arrébb tolni a kocsit. Nem a megoldás érdekelt volna, csak az, hogy micsoda igazságtalanság történt velem. Vajon min múlik ez?
EMK tréningeken azt tanítjuk, hogy az érzéseinket nem mások, nem is a körülmények okozzák, hanem azok a saját belső szükségleteinkre vezethetők vissza. A környezetemből persze mindenféle ingerek érnek, amik hatással vannak rám és az érzéseimre, de sohasem ezek a legfőbb tényezők. Ugyanaz a történés például egyáltalán nem biztos, hogy hasonló reakciót vált ki belőlem, mint a férjemből. És mint a fenti példa mutatja, még belőlem sem mindig ugyanazt. Ha bennem valami éppen nem OK, nem vagyok békében önmagammal, ha valamelyik szükségletem (pl. biztonság, tisztánlátás, kapcsolódás) sérül, akkor nem tudok nyugodtan, higgadtan, könnyeden, másokra odafigyelve reagálni. Bár úgy tűnhet ilyenkor, hogy a baj forrása kívül van, valójában ilyenkor először saját magammal kell törődnöm, a belső egyensúlyomat helyreállítani.
Az pedig a kocsitolás esetéből is egyértelmű, hogy a gyerekek milyen sokat nyernek egy kiegyensúlyozott, önmagával békében levő szülővel.