Maja segítségét kértem az ebédfőzésben egyik hétvégi délelőtt, hogy az almáspitére is maradjon energiám.
– Most nem, Anya, ne haragudj – vetette oda lazán.
– Ööö, almás rétest is akartam sütni, de így akkor hanyagolom – és nyugtáztam magamban, hogy nyalánkság nélkül zárjuk majd az ebédet.
A desszertnélküliség szomorú lepelként nehezedett rám 🙂 Hirtelen ötlettől vezérelve:
– Vagy esetleg van kedved délután egyedül megsütni? – tudakoltam.
– Ja, igen, szerintem megsütöm – lepett meg a válasszal.
– Az szuper lenne, köszi!
Reményteljesen csuktam vissza az ajtaját.
Délután épp takarítani készültem, amikor hallottam Maja motoszkálását a konyhában.
– Megcsinálom most a rétest.
Húha, én épp a szobában készültem port törölni, ugyanakkor egy közös rétessütés remek alkalom a kapcsolódásra… Ha a porttörlést hanyagolom, később nem lesz energiám nekiállni, ezt biztosan tudtam. Erőtlen próbálkozás volt a részemről:
– Huh, épp most kezdtem volna port törölni. Esetleg segítesz benne és utána együtt csináljuk a rétest?
Nos, ez lukra futott ötlet volt…
Maja:
– És ha előbb letörlöd a port és utána kijössz?
Ezt én vétóztam meg, hiszen addigra valószínűleg épp végzett volna az érdemi részével…
– Akkor te nyugodtan törölj port, én meg csinálom a rétest! – javasolta.
Hát, én ezzel sem voltam kibékülve, a gondolatra a kapcsolódás szükségletem jó nagyot harapott a bal hátsó felembe 🙂 🙂
– És ha bejönnél a szobába almát pucolni? – kérdeztem reménykedve. Gyanítottam, hogy az almapucoláshoz szükséges eszközök behozatala nem lesz ínyére… De lám:
– Oké, az úgy tök jó.
Épp egyszerre végeztünk, ő az almapucolással, én a portörléssel, így a konyhában közösen fejezhettük be a rétest…
Nemcsak a rétes, hanem a közös megoldáskeresés, együttműködés és kapcsolódás is mennyei volt!
