Hogy miért nem így és így csillapítom a lázát, miért nem így és így kezelem a nátháját, milyen felelőtlen szülő is vagyok én. Időnként kapok ilyet orvosoktól, nem is ritkán. És hogy miért nem így és így kezelem? Például azért, mert én úgy látom, hogy az orvosok között sincs egyetértés a kérdésben, és én lehet, hogy eddig egy megbízhatónak, lelkiismeretesnek és szakmailag hozzáértőnek tűnő másik orvos javaslata szerint jártam el. Meg azért is, mert igen, valóban előfordul, hogy felülbírálom az orvos által javasolt kezelést, ha azt valamiért nagyon nem találom összeegyeztethetőnek a saját véleményemmel, az életmódunkkal, a gyerekkel való kapcsolatommal.
De ettől még elismerem, hogy azzal, hogy máshogy járok el, mint amit az adott orvos javasolna, bonyolítom az ő munkáját, ami már az én bonyolításom nélkül is épp elég nehéz lehet és mindez feszültséget kelthet benne. Nem akarom sem magamat, sem őt hibáztatni ilyenkor, mindenkettőnknek megvan a saját, eltérő nézőpontunk. Ebben az orvos és köztem keletkezett konfliktusban nyilván sok kielégítetlen szükséglet húzódik meg mindkettőnk oldaláról. Mindazt, amit mond, tehát próbálom empatikusan fogadni, ugyanakkor nem akarok a helyzet mélyére ásni és időt, energiát fektetni abba, hogy nagyon belegondoljak. Főleg akkor, ha az adott orvossal ritkán találkozunk és azért így is együtt tudunk működni, amennyire szükséges.
Az önbizalmamat (hogy jó anya vagyok) nem tőle eredeztetem. Úgyhogy csak igyekszem levenni a gyerekem egészsége szempontjából számomra szükséges információkat, a kritikát pedig elengedem a zsiráffüleim mellett és a rendelőből kiérve le is teszem, nem foglalkozom vele tovább.