Gyakran kapcsolódom önmagammal, megnézve, hogyan is állok kielégített/kielégítetlen szükségletek terén. A napokban tudatosult bennem, hogy kissé rutinná vált ez nekem, vagyis tudom magamról, hogy mik azok a szükségleteim, amik nekem nagyon-nagyon fontosak és ha valamiért kibillen a belső egyensúlyom, azok között kezdek kapirgálni.
Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy ha látszólag ok nélkül feszültnek érzem magam, akkor elsődlegesen azt gondolom végig, hogy vajon eleget ittam, ettem-e. Ez nagyon praktikus, azonban más területeken épp ez a rutinszerűség gátolhat abban, hogy valóban az adott pillanatban élő szükségleteimmel kapcsolódjak.
Például, ha úgy gondolom, hogy nekem nagyon fontos szükségletem a gondoskodás, a biztonság és az összetartozás, akkor, amikor feszültséget érzek, akkor könnyen belecsúszok abba, hogy ezek között a szükségletek között kutakodjak. Ha ezek között találok olyan szükségletet, amely valóban kielégítetlen az adott pillanatban, nem kutakodok tovább, heuréka élménnyel telve kezdem kielégíteni. Pedig az igazi szükségletem, ami valóban a feszültséget okozta adott esetben lehet, hogy éppen a visszajelzés volt, ami továbbra is ott csücsül bennem bár nem annyira égetően, de kielégítetlenül.
Ezzel a monológgal csak arra szeretnétek biztatni Titeket (és egyben magamat is), hogy bár az önismeret nagyon hasznos, fontos, de legyetek rugalmasak! Mindig van (lehet) új szükséglet a Nap alatt!