A gyereknevelés két szintje. Akkor ütött szöget a fejemben ez a gondolat, amikor valamikor évekkel ezelőtt – még Benivel a pocakomban – arról olvastam, hogy milyen hatással van a babára, ha éjjel felsír és nem megy be hozzá senki. Hogy bár lehet, hogy szép lassan megtanulja átaludni az éjszakát, de egy mélyebb szinten azt is megtanulja, hogy ne bízzon másokban, hogy az ő szükségletei nem fontosak a világnak.
Azóta is nagyon sok helyzetben eszembe jut a szülői reakciók mélyebb hatása. Igen, rávehetném a – sokszor nehezen kommunikáló – gyerekemet, hogy holnaptól hangosan köszönjön és látványosan udvariasabbnak tűnne. De milyen áron? Igen, rávehetném a kiabálva rohangáló gyerekemet, hogy ezentúl délutánonként a szobában, csendben üljön. De milyen áron? Igen, rávehetném a gyerekemet, hogy abban a percben tegye le a játékot és öltözzön, amint megérkezem érte az óvodába. De milyen áron? Talán a kívülállók elégedettebbek lennének. De én az anyja vagyok, kinek legyen fontos a gyerekre tett mélyebb hatás, ha nem nekem?
Az erőszak, a büntetés nagyon csalóka, mert rövid távon látványos „eredményt” hozhat. De én úgy hiszem, hogy hosszú távon soha.
