Hogy vagy?
Kösz, jól! – vágtam rá korábban, sokszor reflexből, végig sem gondolva, hogy tényleg hogy vagyok.
Ha éppen nem voltam “Kösz, jól””, akkor “Nem túl jól!”, esetleg ha ennél is kritikusabb volt a helyzet, akkor “Nem jól!”, vagy viccesen “Sz…ul, de büszkén!”
How are you?
Fine, thanks.
And you? – mondja az angol és valahogy én is így voltam vele.
Később, amikor az EMK-val megismerkedtem, jött a felismerés, hogy igen, ennek a kérdésnek ÉRTELME VAN. Mit értelme, óriási jelentősége?! Mindkét fél részéről.
Ha találkozom valakivel, a “Hogy vagy?” kérdést már nem reflexszerűen teszem fel. Csak akkor kérdezek ilyet, ha valóban kíváncsi vagyok arra, hogy van az illető és van időm arra, hogy meghallgassam őt. Ilyenkor lehetőséget teremtek a kapcsolódásra a másikkal, ami legtöbbször meg is valósul, mindkettőnk örömére.
És ha engem kérdeznek? Cseppet sem reflexszerűen vágom rá a “szokásosat”, hanem megállok egy pillanatra és magamba nézek. Hogy ez mekkora KINCS! Mint a szigetek az óceánban, olyanok ezek a pillanatok.
Ilyenkor önmagammal kapcsolódóm és pillanatok alatt a jelenbe kerülök. Többé már nem vagyok se jól, se rosszul!
Időnként lelkes, máskor kíváncsi, alkalomszerűen izgatott, néha feszült, sokszor vidám, kiegyensúlyozott, boldog. Persze az is előfordul, hogy zaklatott, csalódott, tehetetlen, de olykor szórakozott, felfrissült, vagy éppen bizakodó. Mennyivel többet árulnak el rólam ezek a szavak magamnak is és a beszélgetőpartneremnek is, igaz? Élettel tölti meg a mindennapjaimat!
