– De Anya, maradj itt! – nyögi Beni síró hangon, miközben a ruhámba kapaszkodik.
Kisebb családi vita, morgolódás után vagyunk. Beni hozzám fordult, hogy vigasztaljam egy kicsit a lelkét. Hosszú percekig üldögéltünk a fotelben, beszélgettünk, összebújtunk. Aztán már mentem volna. Csakhogy ő többet szeretett volna belőlem.
Nem először fordul ez elő valamelyik gyerekkel. Összebújást, vigasztalást, kapcsolódást szeretnének, amit én nagyon szívesen adok is. Egy darabig. Egy idő után viszont más szükségleteim is hangosan kiabálni kezdenek. Most például ránéztem az órára és rögtön feszült lettem, szerettem volna megkezdeni az esti lefekvéshez készülődést. Szétnéztem a nappalin és elemi erővel tört fel belőlem a rend iránti vágy, szerettem volna tüstént felállni és legalább néhány dolgot a helyére tenni. De Beni nem eresztett. A kérését kezdtem követelésnek hallani, ettől aztán még feszültebbé váltam. Ő pedig még hangosabban követelte a kapcsolódást…
Hogy is van ez?
Hát nem a kapcsolódás az egyik legfontosabb dolog nekem? De igen. Akkor miért leszek feszült, amikor Beni kapcsolódni szeretne? Milyen hozzáállás ez egy magát együttérzőnek gondoló szülőtől? – kéri rajtam számon a belső sakálom. Miközben Beni a ruhám ujját húzza, én azon agyalok, vajon egy együttérző szülőnek is lehet-e túl sok a gyerekével való kapcsolódásból… ? Hogyan illik ez bele az EMK-ba?
Aztán meglátom a fényt. Hiszen a kapcsolódásnak is végtelen számú módja lehet! Az csak az egyik, hogy este 8-kor negyedórán keresztül ülünk a fotelben összebújva, miközben a játékok szanaszét hevernek a szőnyegen. Sőt, ha jobban meggondolom, ez is csak akkor lenne igazi kapcsolódás, ha őrá figyelnék közben és nem az órát lesném. Az, hogy most szeretnék felállni a fotelből, egyáltalán nem azt jelenti, hogy ne kapcsolódnék szívesen. Csak valamilyen más módon. Nagyon is meg tudnám élni például a kapcsolódást, ha Beni is felállna és közösen raknánk rendet a nappaliban. De még mennyire, hogy megélném!
Beni viszont nem tűnik lelkesnek, amikor megemlítem a kapcsolódásnak ezt a módját. Mással próbálkozom:
– Manókám, nagyon szívesen lennék még melletted, de az is fontos nekem, hogy mielőbb elkezdjünk az esti lefekvéshez készülődni, hogy holnap kipihenten ébredjetek. Mit szólnál, ha felkísérnélek a fürdőszobába, segítenék a fürdésben, aztán együtt bebújnánk az ágyba és olvasnánk egy jó hosszú részt a Ruminiből?
Na, ez telibe talált. Már rohan is a fürdőszobába. Nem véletlen. Olyan megoldást javasoltam, amiről tudom, hogy sokat jelent neki, olyan módot, ahogyan már máskor is sikerült nagyon közel kerülnünk egymáshoz.
