Azt imádom az EMK-ban, hogy amikor hullafáradt vagyok, összecsapnak a fejem fölött a hullámok és szörnyen érzem magam a bőrömben, akkor sem süllyedek bele az önsajnálatba túl hosszú időre. Akinek ismerős a zsiráfnyelv, az tudja, milyen fontos az EMK megfigyelés-érzés-szükséglet-kérés modelljében a 4. lépés, vagyis a kérés. Ez az, amitől a gondolataim nem ragadnak le ott, hogy vacakul vagyok, és de jó is lenne ha… A kérés az, ami visszavisz a valóságba, ami tulajdonképpen kivezet engem ebből az állapotból. Ez esetben egy magamhoz intézett aprócska kérés, egy konkrét, megcselekedhető dolog, amit itt és most megtehetek önmagamért. Jól kérni természetesen csak azután tudok, hogy látom, mire van szükségem.

emk-jollet

A minap például pontosan éreztem magamon a kimerültséget. Világos volt, hogy a legjobban a pihenés, feltöltődés hiányzik. És hogy mit kérjek magamtól ahhoz, hogy feltöltődjem? Hát, nem egyszerű, hiszen éppen az a gondom, hogy ki se látok a sok tennivalóból… De a lényeg az, hogy bármilyen icipicit is kérhetek, csak legyen megvalósítható és a feltöltődés irányába mutasson. Az én esetemben ez tíz perc torna volt, ennyi még épp belefért. Igazán nem sok, de utána mégis mintha kicseréltek volna. Nem csak fizikailag és mentálisan éreztem magam jobban, de felvillanyozott az a tudat is, hogy tenni tudok magamért, hogy igenis én vagyok az, aki irányítom a dolgaimat.

Marshall így ír erről A szavak ablakok vagy falak-ban: “Az EMK egy békésebb kedélyállapothoz segít hozzá azzal, hogy arra összpontosítunk, amit igazán szeretnénk, s nem arra, hogy mi a bajunk.”