Vannak ugyebár a gyerekeknek azok a tipikus gyerekszükségleteik, amitől gyerek a gyerek. Például a játszás, amibe nyáron bizony a kerti homokozás, pancsolás, locsolás is beletartozik. Még akkor is, ha a vizes, homokos lábukkal nemritkán a lakáson is végigtrappolnak. Nálunk ugyanis két icipici kertecske csatlakozik a lakáshoz, egy elölről, egy hátulról, a kettő között közlekedni pedig csak a lakáson át lehet. No, és vannak az én szükségleteim. Úgyis mint rend, tisztaság, harmónia, effélék. A vizes, homokos parketta pedig ezekkel nincs túlságosan összhangban…
Eddigi megoldási stratégiám a helyzetre az volt, hogy a gyerekeket arra kértem: mielőtt belépnek a lakásba, mindig vegyék le a kinti cipőt és söpörjék le a ruhájukról a homokot. Akkor is, amikor épp csak átszaladnának a lakáson egyik kertből a másikba. Ez nem működött. Bár időnként valóban figyeltek a lakás tisztaságára, gyakran a játék hevében koszos lábbal szaladtak végig a lakáson. Talán egy három- és egy ötéves gyerek esetében nem is igazán elvárható, hogy mindig szem előtt tartsa a tisztaság szempontjait. Persze meg tudnák tenni, ha nagyon erőltetném, de így játékuk veszítene önfeledt, spontán jellegéből, ami szintén fontos gyerekszükséglet, és én támogatni szeretném.
Mit tegyünk? Milyen megoldási stratégiával tudnám elérni, hogy az ő és az én szükségleteim egyaránt kielégüljenek? Lássuk csak, mi is fontos nekem tulajdonképpen? A tisztaság. De ebben sem a folyamatos tisztaság, inkább az, hogy minden nap végén többé-kevésbé normális állapotok legyenek és a káosz mértéke ne fokozódjon egyik napról a másikra. Aztán fontos nekem az is, hogy a szeretteim, gyerekeim fejlődését lehetővé tegyem. Szerintem ennek a spontán játék is a része és ha percenként megakasztom őket ebben a cipőváltás miatt, akkor ez nem teljesül. Aztán fontos még nekem a kölcsönös tisztelet. Aztán az a tudat, hogy van értelme a munkámnak, erőfeszítéseimnek, amikor nap mint nap azon dolgozom, hogy a lakás kinézzen valahogy. Most egy másik megoldási stratégiával próbálkozom, mint eddig. Minden este 10 percet rászánok a pakolásra, takarításra, hogy eltüntessem az aznapi játék nyomait. Ilyenkor gyakran őket is próbálom játékosan bevonni a munkába, amire talán ilyenkor nyitottabbak is, mert nem egy másik játékot kell emiatt félbehagyniuk. Ezzel a megoldással most teljesen békében vagyok, a tisztasági szint számomra így megfelel és úgy érzem, ez jóval kevesebb erőfeszítést igényel tőlem, mint egész nap árgus szemekkel figyelni őket és a lábaikat.
Nem mondom, hogy hosszú távon is biztosan ez lesz a tökéletes megoldás. Mindenesetre most teszünk rá egy kísérletet, aztán ha nem működik, akkor keresünk egy másikat. A fontos az, hogy ne terheljük a kapcsolatunkat egy konkrét megoldás erőltetésével. Hogy mindenki szükségletét szem előtt tartsuk és folyamatosan nyitottak legyünk a párbeszédre, a megoldási stratégiánk újragondolására. Nálatok is vannak konfliktusok a koszos lábak és a tiszta lakás között?