Majával nem tudtam kapcsolódni egyik este. Megnyilvánulásaiból, reakcióiból egyáltalán nem éltem meg a szeretetet, sőt, inkább a “hagyjál már békén”, jött át igen egyértelműen…
Kamasz szülőként elkényeztetettnek gondolom magam, az esetek nagy többségében figyelmesen, kedvesen beszélnek velem a lányok, vagy ha időnként fel is csattannak, nem tart soká a “morcosságuk”.
Ezen az estén azonban többször kaptam hideget-meleget, az én türelmem is kezdett fogytán lenni… Tehetetlen és elkeseredett voltam… Másnap délutánra közös vásárlást terveztünk, egyre kevésbé volt hozzá kedvem…
– Maja, őszintén szólva, egyáltalán nem vagyok motivált, hogy holnap délután bárhová is együtt menjünk. – mondtam neki egy idő után.


Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondtam, rájöttem, hogy ez mekkora hülyeség! 🙂 🙂 🙂
Mit is szeretnénk én tulajdonképpen? Kapcsolódni vele, beszélgetni, együtt lenni. Az ilyen együtt töltött délutánok felhőtlenek, kapcsolódóak, imádnivalóak! Épp most, amikor erre a legnagyobb szükségem (ünk) van, akkor fosztanám meg ettől magam (magunkat) ……. brrrrrrr…… Ebbe jól belefutottam!!!
Bocsánatkérés Majától, nem gondoltam komolyan, szeretnék vele menni másnap (és már ki is robogtam a szobájából, megadva neki a kívánt autonómiát és tiszteletet).
Másnap délutánra az előző napi “beszólogatásoknak” nyoma sem volt, egy felhőtlen, vidám, kapcsolódós anya-lánya délutánt (és estét) töltöttünk együtt!
Mekkora “balekság” lett volna ettől megfosztani magunkat! 😊