Hull a pelyhes fehér hó,
Minden gyermek várva vár,
Kedves, öreg, Mikulás,
Piros alma, mogyoró,
Minden van a zsákodban, ami tetszik…
Szonja így énekelt még nemrég. Nagyon várja a Télapót és ennek megfelelően lelkesen énekel mindenféle mikulásos dalt. Ahol nem tudja pontosan a szöveget, ott mond helyette valami hasonlót, keverve-átköltve a sorokat. Most már azért – hála a kitartó gyakorolásának – egész jól megy ez a dal is! 🙂
De azért olvasva az ő verzióját, nem tűnik fel nektek valami? Én csak napok után lettem rá figylemes. Az utolsó sor ugyanis nem egészen így van az eredetiben. “Van zsákodban minden jó” helyett ő azt énekli: “Minden van a zsákodban, ami tetszik”.
Nahát, akkor csak átmegy tudat alatt is valami nekik abból, amit itthon próbálok képviselni! Miszerint a “jó” és a “rossz” nem obejktív igazságok, hanem az én véleményem. És ha valami szerintem jó, az csak annyit jelent, hogy nekem tetszik. Másvalaki meg lehet, hogy máshogy van ugyanazzal. Szóval anélkül, hogy Szonja valaha is így hallotta volna ezt a télapós dalt, ő így, rögtön énüzenetben adta vissza a tartalmát!
Még azt a közkeletű hiedelmet is igyekszem itthon ellensúlyozni, miszerint a Mikulás csak a jó gyerekeknek hozna ajándékot. Azonkívül, hogy nem hiszek abban, hogy vannak “jó” és “rossz” gyerekek, Bettelheim-nél azt is olvastam, hogy a gyerekeknek nagyon fontos, hogy legyen olyan ünnepük (mondjuk a Mikulás), ahova nem kúsznak be a felnőttek elvárásai és ítéletei, hanem ahol valóban önmaguk lehetnek, önmagukat ünnepelhetik, amikor megélhetik a feltétlen elfogadást, szeretetet.