Bogi betegeskedett, egész nap feküdt, lazult, gyógyulgatott. Lackóval este 6 körül értünk haza, miután bevásároltunk Bogi másnapra tervezett kuglóf-projektjéhez.
Jókedvűen, incselkedve, vidáman fogadott Bogi, bár még az egészsége nem állt teljesen helyre, látszott rajta, hogy a betegségből már kifelé lábal.
– Tudod, Anya, ma kézimunka segítséget ígértél. – emlékeztetett, némi célzással.
– Hm… Én úgy emlékszem, abban maradtunk, hogy ha lesz kedvem, kicsit besegítek a kézimunkádba. – idéztem fel én is a beszélgetés emlékeit.
Bogi fülig érő szája és incselkedően csillogó szemei jelezték számomra, hogy nem emlékszem rosszul 🙂
– Bogi, segítenél kipakolni? Bevásároltunk a kuglófsütéshez.
– De Anya, én beteg vagyok! Nem szép dolog egy beteg gyereket ugráltatni! Nem segítek! – válaszolt félig viccesen, félig komolyan.
– Édesem, már nagyon fáradt vagyok. Reggel 7-kor elmentem, egész nap dolgoztam, utána bevásároltam a kuglófodhoz és most még itt vannak a tele szatyrok. Attól tartok, hogy mire ezzel végzek, teljesen elmegy a kedvem a kézimunkázástól. – tártam fel lelkem mélyebb bugyrait, miután magammal kapcsolódva megállapítottam, hogy ebben a helyzetben én szeretnék támogatást kapni és pihenni.
– Jó, mindjárt elgondolkodom rajta.
5 másodperc múlva:
– Na jó, segítek.
Pár perc alatt végeztünk, közben sokat viccelődtünk, bohóckodtunk. Jókedvűen álltunk neki a kézimunkának is.
A humor, a magambanézés, az érzések és szükségletek feltárása ismét segítségünkre volt!
