– Bogikám, szerintem szandiban gyere a barlangba! – javasoltam Boginak Tapolcára menet az autóban.
– Én nem megyek be – válaszolta.
– Jó – mondtam.
Néhány perc után megérkeztünk.
– Anya, én papucsba megyek – szállt ki az autóból.
– Anya, én nem akarok bemenni az étterembe – mondta Bogi egy másik alkalommal.
– Gyere be, édesem – kértem szelíden.
– Jó, de nem eszek semmit – volt a válasz.
– Oké – felteltem.
Bementünk.
– Szívem, egy kis húslevest sem ennél? – kérdeztem ártatlanul.
– Nem kérek semmit – mondta.
– Rendben – engedtem el az evés-kérdést.
– Én görög salit kérek – választott Maja.
– Én is egy görög salit kérek – adta le Bogi a rendelését, mintha mi sem történt volna.
Hm… Milyen érdekes, ha valóban teljes szívvel-lélekkel el tudom fogadni a nemet, mintha valami megváltozna a gyerekeknél.. 🙂 🙂
