Egyik reggel kivételesen úgy alakult, hogy később indultam el otthonról, mint a gyerekek. Már indulóban voltak, az ajtóból még hátrafordultak:
– Anya, az ablakokat majd csukd be és a villanyokat zárd le, ha elmész! Kulcsod van?
A saját, éveken át „szajkózott” szavaimat hallottam vissza.
Elnevettem magam.
– Oké, igen, köszi! – motyogtam meghatottan és szegény Vekerdy tanár út megint csuklani kezdett…. Néhányszor már mintha olvastam volna nála, hallottam volna tőle, hogy nem gyermeknevelés van,hanem hiteles együttélés.. Igen, azt is régóta tudom, hogy a gyerekek a mintákat „ellesik” a szüleiktől, mégis meghatódtam…
Utána még néhány percig töprengtem, vajon miért érintett meg ez engem annyira.. Majd rájöttem! A „visszajelzés” szükségletem vigyorogva integetett rám a kielégített szükségleteim felhőjéről…
