– Béna ez a póló!
– Jaj, Anya, tök béna bukósisakot fölvenni!
– Nehogy már almát vigyünk csak enni a játszótérre, az tök béna!
– Béna. Béna! BÉNA!
Benitől sokszor, napjában többször is hallom ezt a kifejezést. Persze nem szívesen hallom. Igaz, nem emberre mondja, de mégis, valahol egy címke. Meg aztán kritikát is kihallhatnék belőle, hiszen nem tetszik neki, ahogy én kigondoltam, elterveztem a dolgokat.
De én úgy hiszem, a címkéket nem csak használni vagy elutasítani, nem csak szeretni vagy utálni lehet, hanem kibontani is. Miért használja ezt a címkét a másik? Milyen szükséglete lehet mögötte? Mit szeretne valójában Beni? Ha így teszem fel a kérdést, máris kicsit kinyíltam felé. Amikor azt hallom tőle, hogy „béna”, sokszor visszakérdezek:
– Fontosak neked a barátaid és ők nem vesznek fel bukósisakot? Úgy gondolod, ha te se veszed fel, akkor jobban hasonlítasz rájuk?
– Fontosak neked a barátaid és ők kekszet visznek enni a játszótérre? Úgy gondolod, ha te is kekszet viszel, akkor jobban hasonlítasz rájuk?
Általában „igen” a válasz. A „béna” EMK-s fordítása tehát valami ilyesmi lenne: „Én ebben (bukósisakviselésben, almaevésben) nem tudom megélni azt a szükségletemet, hogy valahová (a barátaimhoz) tartozzam”.
Jó, hogy ezt tudom. Nem azért, hogy ezentúl ne viseljen bukósisakot vagy kekszet vigyünk a játszótérre. Hanem azért, hogy szem előtt tartsam, hogy neki a barátaihoz tartozás mennyire fontos. És minél több lehetőséget adjak neki rá, hogy ezt megélhesse, olyan módokon, amelyekkel én is békében vagyok. Például úgy, hogy minél több közös programot szervezünk velük. Mint utóbb kiderült, Beni számára a barátaival való közös programok nagyon is elfogadható alternatívája a játszótéri kekszevésnek. Na, erre EMK nélkül sose jöttem volna rá!
