Fél 1 körül volt, vendégeket vártunk 2-1/2 3 körülre. Bogival átbeszéltük, milyen feladatai vannak még addig:
– Rendrakás a szobájában.
– Porszívózás.
– Házi feladat elkészítése.
– Én a házival kezdem. – ült le Bogi a szobája közepén.
– Huh, Bogi, kérlek, először porszívózz fel inkább! – kértem, gondolván, hogy ha időszűkébe kerülünk, inkább a lecke maradjon a vendégség utánra…
– Nem, én a leckével kezdem.
Húha, csendesen folydogálni kezdett a verejték a hátamon arra a gondolatra, hogy a vendégek még a porszívózás előtt meg találnak érkezni… Irulok-pirulok, de bizony átsuhant a gondolataimban, hogy a leckeírás igazából jó ürügyet szolgáltathat a porszívózás elmaradására…
Nekem tényleg a sorrend a fontos? – tettem fel magamnak a kérdést. – Hát nem, nekem teljesen mindegy a sorrend, ha biztos lehetek benne, hogy mind a három feladat kipipálásra kerül záros határidőn belül… – tisztáztam magamban az aggodalmaimat.
– Figyi, Bogi, tudod vállalni, hogy 2 órára mind a három feladatot elvégzed? Nekem nem a sorrend a fontos, hanem az, hogy időre elkészüljünk.
– Hát persze! – merült bele a házi feladatba. Ezt követte gyors egymásutánban a rendrakás és a porszívózás…. Jóval 2 óra előtt készen lett mindennel.
Még jó, hogy nem kötöttem az ebet a karóhoz… Inkább a kecske is, káposzta is híve vagyok 🙂
