Mindig is azt gondoltam, és gondolom most is, hogy az önbizalom, vagyis a saját képességeinkbe és értékességünkbe vetett hit az alapja belső stabilitásunknak és annak is, ahogy másokhoz viszonyulunk. Hogy miből lesz az önbizalom, arról pedig Martin Seligman-nál olvastam eddig a számomra leghitelesebb véleményt.
Nem, nem a dicsérettől lesz valakinek önbizalma. A dicséret egy külső megerősítő eszköz, amivel hatni lehet mások viselkedésére. (Hogy egyetértünk-e mások kívülről történő befolyásolásával, abba most ne menjünk bele.) A kívülről érkező dicséret gyakran inkább gyengíti az önbizalmat, ha elkezdjük elvárásként értelmezni.
A valódi önbizalom belülről fakad. Sikerélmények építik napról napra, annak a folyamatos megtapasztalása, hogy képes vagyok rá, meg tudom csinálni. Egyre többet, egyre nehezebb dolgokat is.
Ennek a napról-napra sikerélménynek a lehetőségét próbálom átadni a gyerekeimnek is, leginkább azzal, hogy igyekszem rájuk bízni azokat a dolgokat, amiket szerintem már meg tudnak csinálni és kedvük is van hozzá. Ha épp tojást török fel a palacsintához és láthatóan neki is volna kedve kipróbálni, akkor átadom a lehetőséget, még akkor is, ha magamtól nem ajánlottam volna fel neki, mert még nem gondoltam volna, hogy meg tudja csinálni. Pedig általában kiderül, hogy nagyon is képes rá vagy kis gyakorlással hamar eljut ide. Bevallom, sokszor a gyerekeim gyorsabban fejlődnek, mint ahogy az én gondolkodásom róluk! 🙂
Igyekszem időnként magamnak is lehetőséget adni a sikerélményre, hadd nőjjön csak tovább az én önbizalmam is. 🙂 Például időnként eszembe jut, hogy mi lenne, ha megpróbálnék bizonyos dolgokat egyedül is megcsinálni, amikhez jellemzően segítséget szoktam kérni. Vagy egy olyan apró dolog, mint kikapcsolni a GPS-t és hinni abban, hogy egyedül is el tudok találni a célomig. 🙂
Nálatok milyen apró sikerélmények tudják napról napra segíteni a saját önbizalmatok növelését? Hát a gyerekeitekét?
