Nem hiszem el, ez már a sokadik dolog idén, amit elhagy a gyerek! Új sapka, tornanadrág, tornacipő, kabát (utóbbi kettő szerencsére végül meglett), tavasszal elveszett egy másik sapka és egy sál is, most pedig a papucsa. Az a papucs, ami nem egy egyszerű gumipapucs, drágább volt, de mindenképp olyat akart, mert az néz ki jól szerinte. OK, legyen, megvettük. Igaz, hordta is sokat. De most eltűnt. Már egy napja nem találjuk. Pedig mindjárt indulunk haza, és ha nem lesz meg, akkor papucs nélkül megyünk. Persze kap majd helyette másikat, de még egyszer ilyen drágát biztos nem fogok venni neki. Miért nem vigyáz rá? Tanulja meg, hogy a dolgainkra vigyázunk, főleg az értékesebbekre. Na!

Ezek a gondolatok száguldottak át a fejemen, amikor a hétvégén egy turistaszálláson töltöttünk két éjszakát. Persze tudom, mindennek nem sok köze van egy EMK-s kritikamentes megfigyeléshez. Hiszen EMK-san csak annyit mondanék: nem tudom, hol van Beni papucsa. És bár a spontán gondolataimat nehezen tudom megállítani, annyira azért mégiscsak tudatos voltam, hogy ezeket nem zúdítottam rá a gyerekre.

Szerencsére! Az indulás reggelén ugyanis, miközben épp a bőröndünkbe pakoltam be, a férjem megállt az ajtóban és így szólt:

– Meglett a papucs. A másik szobában lakó fiú vette fel tévedésből.